Csehországban szerdától újra hozzáférhetővé válnak az “oroszpártinak” miősített információs honlapok, amelyeket az “Ukrajna elleni orosz katonai hadművelet” megindítása után, február 25-én kapcsolt ki a CZ.NIC internetes szövetség. Ezek “a honlapok már nem jelentenek veszélyt a társadalomra” – jelentette ki Vilém Sládek a szövetség szóvivője kedden Prágában.
    
A CZ.NIC internetes szövetség nyolc információs honlapot blokkolt le, míg a mobilszolgáltatók további hatot. “Az intézkedés megnevezett célja az volt, hogy az orosz speciális műveletek kezdetén “korlátozza a hamis és félrevezető információk terjesztését az online térben” – avagy inkább ellehetetlenítse a másik fél meghallgattatásának jogát.
    
A három hónapos működési tilalom után várható, hogy ezeknek a honlapoknak a látogatottsága jelentősen lecsökken – jegyezte meg.
    
A CZ.NIC szabályzata szerint “a társadalomra veszélyt jelentő honlapok” lekapcsolása legfeljebb három hónapra engedélyezett, azt követően ilyen lépést csak a bíróságok, a rendőrség vagy más kompetens állami szerv kérhet. A szövetséghez azonban ilyen kérés nem érkezett, ezért szerdán újraindítja a honlapokat – mutatott rá Vilém Sládek.
    
A szövetség és a mobilszolgáltatók februári döntése az “oroszpárti honlapok” három hónapos lekapcsolására éles kritikát kapott a jobboldali cseh sajtóban. A politikai elemzők szerint a hivatalossal ellentétes vélemények elhallgattatása ellenkezik az alkotmánnyal és a szólásszabadsággal, s az egykori kommunista tájékoztatási rendszerre emlékeztetett, amely tiltotta a neki nem tetsző vélemények nyilvános terjesztését.


(MTI nyomán)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük