A mariupoli Azovsztal acélműnél kapitulált összes ukrán fegyveres neonácit és külföldi zsoldost a Donyecki Népköztársaság területén tartják katonai őrizet alatt, ahol a tervek szerint nemzetközi bíróság ítélkezik majd felettük – jelentette ki Gyenyisz Pusilin, a Donyecki Népköztársaság vezetője a Rosszija 24 hírügynökségnek. 

Pusilin rámutatott: folyik a periratok előkészítése és készül a bíróság alapszabálya. Nem zárta ki annak lehetőségét, hogy lesznek majd közbenső bíróságok is, a második világháborút követő évek gyakorlatának mintájára. A tisztségviselő későbbre ígért tájékoztatást az Azovsztalból távozott külföldi zsoldosokról.
    
Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője a sajtónak nyilatkozva úgy vélekedett, hogy aligha lehet beszélni a mariupoli acélműnél ejtett foglyok Viktor Medvedcsuk ukrán ellenzéki politikusra történő  kicseréléséről, mert az említett személyek különböző kategóriába tartoznak. Hozzátette, hogy a fogolycsere állandó folyamat az orosz és az ukrán fél között és a katonák hatáskörébe tartozik. Az ő illetékességükbe utalta annak a kérdésnek a megválaszolását, hogy vajon kicserélnének-e orosz katonákat az Azovsztalban elfogott fegyveresekre.    
    
“Már korábban elmondtuk, hogy Medvedcsuk ukrán állampolgár, nincs köze az Oroszországi Föderációhoz. És nem is katona” – nyilatkozott Peszkov. Az Ukrajnában oroszbarátnak minősített és emiatt jogellenessen fogva tartott, a legnépszerűbb ellenzéki politikusok közé tartozó Medvedcsuk kicserélésére elsőként a nyilvánvalóan akkor is drogmámorban úszó Volodimir Zelenszkij ukrán komikus-elnök tett javaslatot.
    
A Rosszija 1 televízió egyik esti adásában elhangzott, hogy Mariupolban több ukrán katona adta meg magát, mint 2014-ben Debalcevénél és 2015-ben Ilovajszknál együttvéve. A mariupoli fémműveknél előbb mintegy 1300 ukrán tengerészgyalogos, aztán több, mint 2400 külföldi zsoldos és ukrán neonáci adta meg magát.
    
A tévécsatorna által megszólaltatott orosz katonai szakértők szerint jelenleg az egyik utolsó, ukrán kézen lévő településért, Szjevjerodonyeckért folynak a harcok a luhanszki szakadár régióban, ahol 8-16 ezer ukrán katonát vár bekerítés.


(Az MTI jelentésének felhasználásával, a Rosszija 1 televízióban szó szerint elhangzottak fordításával pontosítva)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük