Gerhard Schröder juttatásainak csökkentésére készülnek a német kormánypártok, mert a volt kancellár az Ukrajna elleni háború kezdete óta még mindig nem határolódott el Vlagyimir Putyin orosz elnöktől, és nem vált meg a Rosznyeft orosz energiaipari cégben betöltött tisztségétől – írta szerdán a Bild című német nap. A kormánypártok “önálló javaslatot terjesztenek elő Gerhard Schröder volt kancellár irodájáról” – mondta a lapnak Rolf Mützenich, a legnagyobb kormánypárt, a szociáldemokraták (SPD) frakcióvezetője.
    

A Bild szerint az SPD, a Zöldek és a liberálisok (FDP) javaslatának lényege, hogy a volt szociáldemokrata kancellár nem kaphat többé költségvetési támogatást berlini iroda fenntartására és az irodai személyzet fizetésére. Az előterjesztésről a szövetségi parlament (Bundestag) költségvetési bizottságnak csütörtöki ülésén döntenek.
    
A nyugállományú kormányfők javadalmazásának átalakítása jogilag bonyolult, és akár az alaptörvénybe is ütközhet, ha megvonják például a nyugdíjt. Ezért a koalíció azt a megoldást választotta, hogy a juttatási csomagból csak azokat az elemeket veszik ki, amelyeket nem vesz igénybe Gerhard Schröder. Havi mintegy 8300 eurós (3,2 millió forint) nyugdíját megtarthatja, védelméről pedig továbbra is gondoskodik a szövetségi bűnügyi hivatal (BKA).
    
A volt kormányfő kényszerből nélkülözi a berlini irodát és a stábot, mert márciusban valamennyi munkatárs távozott. Ezzel fejezték ki tiltakozásukat az ellen, hogy az ukrajnai háború hatására nem határolódott el Vlagyimir Putyintól – idézte fel a Bild.
    
A Bundestag eddig egy hat helyiségből álló irodát bocsátott a volt kormányfő rendelkezésére. A hivatalosan a kancellári hivatal személyi állományába tartozó hétfős stáb fizetésére és az iroda fenntartására tavaly 407 ezer euró közpénzt fordítottak.
    
A legnagyobb ellenzéki erő, a CDU/CSU jobbközép pártszövetség frakciója Gerhard Schröder valamennyi juttatását megszüntetné, kivéve a személyi védelmet. A költségvetési bizottság elé terjesztett javaslatukat azzal indokolták, hogy a volt kancellár a Moszkva melletti kitartással “a történelem rossz oldalára állt”, és ezzel rontja Németország tekintélyét.
    
Gerhard Schröder 1963 óta az SPD tagja. Vlagyimir Putyinnal kormányfőként – a szociáldemokraták és a Zöldek 1998-2005 közötti koalíciójának vezetőjeként – barátkozott össze. Hivatali idejében megdöbbenést keltett egy 2004-es kijelentésével, amelyben úgy vélte, hogy az orosz elnök “kifogástalan demokrata”.
    
Az elveszített 2005-ös szövetségi Bundestag-választás után elvállalta az elnöki tisztséget az Oroszországot és Németországot Ukrajna és Lengyelország megkerülésével, az Balti-tenger alatt összekötő Északi Áramlat földgázvezeték megépítésére alapított cég (Nord Stream AG) felügyelőbizottságában, 2017-ben pedig a többségi tulajdonos orosz állam javaslatára a Rosznyeft kőolaj-, és földgázipari társaság részvényesei választották meg ugyancsak felügyelőbizottsági elnöknek.
    
A volt kancellár többször elítélte az Ukrajna elleni agressziót. Április végén a New York Times című amerikai lapnak azt mondta, hogy hiba volt elindítani a háborút, és Vlagyimir Putyinnál tett márciusi látogatása alapján úgy látja, hogy az orosz államfő meg is akarja állítani, “de ez nem olyan egyszerű”, mert “van néhány kérdés, amelyet tisztázni kell”.
    
Gerhard Schröder arról is szólt, hogy továbbra sem hajlandó teljesíteni az elhatárolódásra és a céges tisztségek visszaadására vonatkozó követeléseket. “Nem fogok elkezdeni mea culpázni” – mondta.


(MTI)

One thought on “Nem találja ki, miért csökkentik Schröder járandóságát!”

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük