Mintha Brüsszel kihelyezett helytartóját hallottuk volna, a beszédet akár mondhatta volna von Leyen asszony is. Novák Katalin köztársasági elnök beiktatási beszédében elítélte a “putyini agressziót”, egy “szuverén állam megtámadását” szombaton Budapesten, a Kossuth téren. Nováknak egy nem volt elég, tíz pontba szedve ismertette – a hallgatóság legnagyobb megdöbbenésére – az ukrajnai különleges műveletekkel kapcsolatos mondanivalóját. A “putyini agresszió” – roppant kényes időkben történt – elítélése mellett kijelentette: Magyarország örökre nemet mond a “Szovjetunió visszaállítását célzó” (sic!) minden törekvésre. A magyarok békét akarnak – mondta, követelve az állítása szerint megtörtént “háborús bűnök” kivizsgálását és megbüntetését.
    
A döbbenetből fel sem ocsúdott hallgatóság számára jelezte:

“Magyarország nem semleges, az ártatlan áldozatok és az igazság oldalán állunk (sic!), az EU és a NATO tagjaként vállalt kötelezettségeinek (sic!) Magyarország eleget tesz”.

A frissen megválasztott magyarországi államfő közölte azt is: Magyarország “nem mond le” szuverenitásáról,

“támogatja Ukrajna csatlakozását az európai országok közösségéhez”.

Igen, azét az Ukrajnáét, amely minden eszközzel elnyomja az ideiglenesen az ukrán bábállamhoz tartozó Kárpátalja magyarjainak nemzetiségi jogait. Azét az Ukrajnáét, amely szinte minden nap intéz valamilyen fenyegetést a kárpátaljai, vagy épp a magyarországi magyarok ellen.
    
A hallgatóság még magához sem tért a döbbenetes, véresszájú euroatlantista szavak hallatán, amikor Novák így folytatta:

Magyarország kész áldozatot hozni a békéért, és nem akadályozza szövetségeseink áldozathozatalát,

de nem egyezik bele olyan döntésekbe, amelyek nagyobb áldozatot követelnek a magyaroktól, mint amekkora fájdalmat okoznak az “orosz agresszornak” – páros lábbal szállva bele ezzel Oroszországba akkor, amikor Magyarország számára sosem látott előnyöket hozhatott volna a gondos munkával, évtizedes időtávon épített keleti kapcsolat.
    
Novák Katalin a béketárgyalások folytatása érdekében közvetítő szerepet ajánlott fel. A közvetítő szerepet azonban Kijev korábban már többször elutasította, miközben a vulgárisig lemerészkedő rágalmakat fogalmazott meg Magyarországgal szemben. Most elhangzott, washingtoni héjákat idéző szavai után azt sem gondolhatja senki komolyan, hogy Novák Magyarországa Moszkva számára elfogadható közvetítő fél lehetne.


(Az MTI jelentésének felhasználásával / Dél-amerikai Magyar Hírlap / Címlapkép: MTI/Koszticsák Szilárd)

36 thoughts on “Csalódáskeltő beszéd a ma beiktatott köztársasági-elnöknőtől”
  1. Nem őrült meg, csak most mutatta ki a foga fehérjét. Azért kellett a köztársasági elnöki posztra várt Varga Judit igazságügyminiszter-asszonyt belekeverni egy sosemvolt “lehallgatási botrányba”, hogy ezt a washingtoni alvóügynököt ültessék a helyére. Ennél rosszabbkor nem jöhetett egy nemzetellenes köztársasági elnök. Ne feledjük, Magyarországon a köztársasági elnök a fegyveres erők legfőbb parancsnoka. Ezek után… az Isten óvja az Óhazát!

  2. Kedves Hölgyeim és Uraim! Kit lep meg mindez? Ez a nő “tökéletes” példája a nyugat csecsén nevelt ügynöknek. A Párizs-Nanterre-i Egyetem “közösségi” és francia jogi képzésén tanult, majd a Pont Neuf Alapítvány ösztöndíjasaként, később az IEP, Paris szervezésében, illetve az Institut d’Etudes Politiques de Paris ösztöndíjasaként, a Párizsi Politikai Tanulmányok Intézete Nemzetközi kapcsolatok szakán “képezték”. Ha mindez nem lenne elég, “részt vett” a francia Államigazgatási Egyetem és a Külügyminisztérium szervezésében megtartott európai uniós képzésen is.

  3. Szeretném hinni, hogy csak egy nemzetbiztonsági szűrőkön átcsúszott fekete bárány magánakciója és nem valamiféle hivatalos álláspontváltozás Magyarország külpolitikájában.

  4. Ugye az mindannyiunknak megvan, hogy ez a nő egyszemélyben dönthet a magyar hadsereg ukrajnai bevetéséről? Ha valóban washingtoni ügynök és katonákat küld Ukrajna területére, akkor két perc alatt háborúban találjuk magunkat a Kelettel! És mi ez a nyavalygás, meg ez az agresszív szóhasználat? Felfogta ez a nő, hogy miről beszél? Ukrajna NATO-tagsága világháborút jelent! Ezt támogatja a “magyar” elnök? Mert ezt támogatja Ukrajna NATO-integrációjával! Ez a nő nem a magyar érdekek és pláne nem a kárpátaljai magyar emberek mellett áll ki, hanem Washington elmebeteg háborús propagandáját szajkózza szóról szóra! Ilyen mélységű terpesztést eddig Magyarországon még a hazaáruló moslékkoalíciótól sem láttunk!

  5. Remélem, egyszerűen csak tyúkeszű szegénykém… de sajnos hatalmat kapott a kezébe, amit a gyakorlatban szinte lehetetlen visszavonni.

  6. Azt mondta, a “következő öt évben azon dolgozik majd, hogy többen, jobban, szebben éljünk Magyarországon”. Mégis milyen Magyarországon? A nukleáris háború nyomán létrejövő romhalmazra gondolt? Elolvastam, teljes összevisszaság volt az egész beszéde!

  7. Engem már a megválasztásakor elmondott beszéde is teljesen ledöbbentett. Az a gyerekes gúnyolódás, ahogy a férjéről, a gyerekei apjáról beszélt… egyszerűen nem tudtam hová tenni!

  8. Mi ez az agy****? “Magyarország nem mond le szuverenitásáról, támogatja Ukrajna csatlakozását az európai országok közösségéhez”. Épp most árulta el Magyarországot és tett le a szuverén döntés jogáról. Kinek az érdekeit képviseli ez a nő Magyarországon? Még csak joga sincs ehhez! Nem kormányzónak választották, hanem köztársasági elnöknek (sajnos).

  9. Soha nem gondoltam volna, hogy ezt mondom egyszer, de Argentína általam mélységesen lenézett, jelenleg regnáló elnöke lényegesen okosabb ember, mint a ma beiktatott “magyar” elnöknő. Fernández ki merte mondani: “Latin-Amerika a béke földje, ahol elutasítják a háborút”

  10. Tényleg jobb lesz elhúzni Európából, ameddig el lehet. Itt teljesen megőrültek a politikusok! Minden áron háborút akarnak. Legalább így mindenki számára világossá vált, hogy Brüsszel tényleg Washington zsebében van, volt és lesz mindörökké! Eddig azt hittük, a magyar kormány nem feküdt le teljesen Biden főnökeinek. Csak halkan jegyzem meg, a magyar kormánynak ez a nő megválasztásáig a tagja volt, mint családügyi miniszter.

  11. Azt hiszem, a hozzászólók közül csak mi kettőnket érint Zolival a kivándorlás kérdése – hiszen a többiek mind Dél-Amerikában élnek (már). Tehát, kedves Zoli! A minap online előadást tartottak a chacói magyarok a paraguayi kivándorlási lehetőségekről. Nem láttam a hallgatók közt. Javaslom, a következőről ne maradjon le! Ha kivándorlási tervei vannak, mindenképp hallgassa meg. Kendőzetlenül elmondták azt is, ami nem jó Dél-Amerikában, Paraguayban. Dél-Amerikába nem úgy költözik ki az ember, mint Londonba. Sokkal komolyabb procedúra és nem is magától értetődő, hogy lehetséges bárki számára. Sőt, a legtöbb dél-amerikai országba nagyon nehéz manapság a kivándorlás! Talán az egyetlen üdítő kivétel Paraguay, ahol ma is tárt karokkal várják a képzett európai kivándorlókat.

  12. 560 hozzászólásból 540 nem ért semmit! A vadhajtások idézett belőlük:

    – Persze és azt a tisztogatást is, amit ukránok végeztek keleten.

    – Semmi elítélni valót nem látok Putyin háza táján. Vannak helyzetek, mikor a szavak nem használnak, ez a helyzet most és velünk ellentétben, Putyinnak volt ereje megálljt parancsolni. Közel egy évtizednyi tapasztalattal rendelkezünk azzal kapcsolatban, hogy milyen az, amikor a szép szó nem használ, legyen szó a gyerekeinkről, vagy a nemzet szuverenitásáról. Felettébb érdekes, hogy Amerika szarkeverését, mely legfőbb oka a kirobbant háborúnak, hát senki nem ítéli el, csak mi egyszerű emberek. Emellett az évtizedeken keresztül zajló amerikai rablóhadjáratokról sem nyilatkoztunk, pedig lett volna mit.

    – Én elitélem az USA-t, aki a katonai potenciálját, a NATO-n keresztül az Ukraina keleti Oroszországgal határos teületére kivánja telepíteni! Nem sajnálva pénzt, paripát, fegyvert a Maidanon megszervezett “forradalmával”egy szinész bohóccal megágyazott ehhez! Amit az orosz rossznéven vett, leválssztani kivánja azt a biztonsági zónát,ahova a yenki atomrakétákat telepitette volna!
    Ezt célozza a tengeri kikötők annexíója is! És várhatóan a finn, és svéd NATO belépésnek is hasonló védelmi intézkedései lesznek!
    S minden mögött a yenki világcsendőr szerepe húzódik meg!

    – Ítéljük el az USA-t is, mert ő sem gondolkodott sokat, amikor megtámadott szuverén országokat.

    – Nagy csalòdàs ez! Arra is emlèkezni kellene ,hogy mi kik provokàltàk ezt ki az oroszoktòl ! Minden èrtelmes ember tudja ,hogy az ukràn szèlsősèges nacionalistàk èvtizede tartò vèrengzèse,az elnök ès vezèrkara hallgatòlagos beleeggyezesevel ,tudtàval (!,) amelyek leginkàbb az orosz nemzetisèget èrintettèk az oka. Tovàbbi a 2014 minszki egyezmèny be nem tartàsa. Ùgy hogy az ukràn elnököt ès vezèrkaràt valamint nyugati tàmogatoit , Brüsszelt ,Natot ès Usàt itèli el mindenki aki kèpes àtlàtni az egèszet.

    – Elítéljük akkor az Ukrán elnököt is mert sok embert a halálba küldött. Ő meg a háttérben bohóckodik. Szívből kívánjuk neki, hogy fizessen meg érte a többi jóakarójával együtt. Mi a béke pártján állunk. Fegyver nuku.

    – Katika, ugye az is tiszta, hogy ebbe a “szuverén” államba bő évtizede bebútorozott a CIA és gyakorlatilag a regnáló politikai vezetés a bábjául szolgál? Jóformán az a cél, hogy az orosz olajt és gázt az európai piacról. Így a szuverén állam addig provokált, míg megtámadta. Mert mindenki tudja, milyen agresszív az orosz fél.
    A háború idiotizmus.
    Maga meg bizonyította alkalmasságát. Ja nem

    – Értem én, hogy ezt kell írni……. DE ! Arany Toldijából egy aprócska részlet : ” Tűrte Miklós ameddig tűrhette…. ” A többit tessék hozzá olvasni !

    – A Kárpátalján élő magyarokért, akiket a banderista, neonáci csürhe terrorizált, remélem majd értük is szólani fog a tisztelt elnökasszony!!!

    – Hát én nem Putyint ítélem el, hanem az USÁ-t és csatlósait, valamint az Ukrajnának fegyvert küldőket és mindenekelőtt az irányító háttérhatalmat. Úgyhogy – sajnálom, de nem értek egyet a köztársasági elnökasszonnyal.

    – Akkor ha jól értem, Ukrajna jogosan írtja a határain belül a nemzetiségeket, mert ezzel nem bántja senki szuverenitását. Ám ha ezen nemzetiségének anyaországa megpróbálja ebben megakadályozni, az agresszió!

  13. Abban eddig is biztos voltam, hogy Európa megérett a pusztulásra, mert a népei, vezetői már rég feladták a kontinenst. Abban viszont nem voltam biztos, hogy Magyarország is ezen a listán lenne. Az elmúlt 12 év sok bizakodásra adott okot. Ne hagyják a magyarok, hogy ez a nő most mindent tönkre tegyen!

  14. Volner János, a HUXIT Párt elnöke is megszólalt a botrányos beszéd után:

    A HUXIT Párt csalódott Novák Katalin frissen megválasztott köztársasági elnök mai beszédében. A Magyar Köztársaság elnökének legfontosabb feladata a nemzet védelme. Ukrajnában a magyar kisebbséget a kormányzati fő hatalom által szervezett üldözés éri napi szinten, a magyar emberek százezres tömegének még arra sincs lehetősége hogy a saját anyanyelvét használja. Ez ellen ahányszor csak szóba kerül Ukrajna minden alkalommal szót kell emelni, kiemelten hangsúlyozva, hogy Magyarország mindent megtesz a magyar nemzeti kisebbségért, és a védelmének érdekében blokkolni fogjuk Ukrajna NATO hoz és az Európai Unióhoz való csatlakozás át egyaránt mindaddig, amíg ez az állapot meg nem szűnik.

    Fontosnak tartjuk azt is, hogy ne csak azzal foglalkozzon a magyar politika fősodra, hogy Oroszország háborút indított, hanem minden alkalommal hívjuk fel a figyelmet arra is, hogy az ukránok mögött álló Amerikai Egyesült Államok az ukrán bábkormány révén fokozódó katonai fenyegetést jelentett Oroszország számára. Természetesen tisztában vagyunk azzal hogy az Egyesült Államok erős és fontos szövetségesünk, de amit Ukrajnában az amerikai külpolitika végrehajtott az helytelen, és a magyar nemzeti érdekek szempontjából is rendkívül káros. Ennek kimondásához kell hogy legyen elegendő bátorsága mint a köztársasági elnöknek, mind a Fidesz vezető politikusainak.

  15. Innentől már mindegy, mit mond később – ezek alapján fogják megítélni. Ha leköszönő elnök lenne, akkor is nagyon nagy baj lenne mindez. Így, hogy még legalább öt évig Novák lesz Magyarország elnöke… ez egyszerűen tragédia!

  16. Tisztelt Főszerkesztő Úr, Dél-amerikai Magyar Hírlap!

    Ha van rá mód, kérem írjanak a jövő heti hírlapban erről a nőről és a kirobbant ügyről bővebben is. Nehéz elhinni, hogy Magyarország elnöke ennyire ostoba lenne, avagy tényleg átcsúszhatott volna egy hazaáruló atlantista a nemzetbiztonság szigorú szűrőin.

  17. Kedves Francisco!

    Írni fogunk a botrányról és Novák Katalin múltjáról, felderíthető hátteréről is. Ilyen elemi erejű visszhangot már rég nem kapott egyetlen magyarországi hírünk sem. Mindeddig több, mint húsz e-mail, számtalan azonnali üzenet és közel három tucat hozzászólás érkezett a témában. Természetes, hogy foglalkozunk majd az üggyel a nyomtatott Hírlapban is.

    Barátsággal,
    Lantos István

  18. A Gerilla – Franciaország írta a közösségi médiában:

    Novák Katalin köztársasági elnök beiktatása után képes volt egy olyan beszédet mondani, amilyen színvonalat eddig Zelenszkij tanácsadóitól hallottunk. Elítélte a putyini agressziót (a donyeckit vagy a kárpátaljai magyarok ellenit valahogy elfelejtette), szerinte nem lehetünk semlegesek, mert az EU és a NATO miatt vannak kötelezettségeink (téves, egyik háborús fél sem EU- vagy NATO-tag) és támogatja Ukrajna EU-tagságát (azoknak aztán pont ott van a helye az oligarcháikkal, a magánhadseregeikkel és a nyelvtörvényükkel).

    Szóljon már valaki Katalinnak, hogy Magyarország egy parlamentáris köztársaság, nem prezidenciális! Itt a külpolitikáról a külügyminiszter és főnöke, a miniszterelnök dönt. A köztársasági elnök szerepe meg félúton van a biodíszlet és egy protokoll robot között. Nem is az a baj, hogy baromságokat beszél, hanem hogy a hivatalos irányvonallal szembemenő baromságokat.

    Ne felejtse el, ő nem azért lett felrakva arra a polcra, hogy elkezdjen Brzezinskit játszani! Mert az az Országgyűlés, amely elnököt csinált belőle, villámgyorsan csinálhat munkanélkülit is…

Hozzászólás a(z) Krisztina Peremartoni bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük