Magyarországon történelmi jelentőségű parlamenti választás zajlott, és ha az egész nemzet jövőjéről döntünk, akkor indokoltnak tartjuk azt, hogy a nemzet minden tagja megkapja a lehetőséget arra, hogy ebben a közös döntésben részt vegyen – hangsúlyozta Szijjártó Péter pénteken a szlovéniai Lendván.
    
A külgazdasági és külügyminiszter Horváth Ferenccel, a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség (MMÖNK) elnökével tartott közös sajtótájékoztatót.
    
Szijjártó Péter közölte, a magyar embereknek háború idején kellett döntést hozniuk Magyarország jövőjéről és nemcsak Magyarország, hanem az egész nemzet szempontjából volt kiemelkedő jelentősége az április 3-ai választásnak. Ez a nemzeti, keresztény oldal számára természetes, a baloldal azonban elvitatja a határon túli magyarok szavazati jogát és amennyiben győznek, azt minden bizonnyal el is vették volna – mondta.
    
Rámutatott, hogy a kormányzó pártszövetség rekordszámú szavazatot kapott. Emellett a határon túli magyarok által leadott szavazatok száma is minden korábbinál magasabb volt, 318 ezerhatáron túl élő magyar adta le levélszavazatát. Tájékoztatása szerint rekord született a Muravidéken is, 168 levélszavazatot adtak le az ott élő magyarok, ami 40 százalékkal több, mint a négy évvel ezelőtti.
    
“Mi minden egyes szavazatot megbecsülünk, és hogyha megnézzük a listás szavazatok elosztásának módját, akkor az is lehet, hogy ez a 168 szavazat éppen egy komplett mandátumot döntött el a magyar parlamenti választásokon” – húzta alá a miniszter.
    
Szijjártó Péter leszögezte, hogy a kormány folytatni fogja a szlovéniai magyar közösség oktatási, kulturális és egyházi intézményeinek finanszírozását, a Magyar Falu programot és a gazdasági fejlesztéseket.
    
A muravidéki gazdasági fejlesztési program egy hatalmas sikertörténet – jelezte. Hozzátette: 651 vállalkozónak nyújtottak eddig összesen 2,5 milliárd forintnyi támogatást, amelynek nyomán 3,7 milliárd forintnyi beruházás jött létre itt a Muravidéken.
    
Tájékoztatott, hogy a két kormányfő által néhány hete aláírt, a Rábavidék és a Muravidék fejlesztését szolgáló közös alap május 13-án hatályban lép Magyarországon, és a magyar kormány által vállalt 5 millió eurót azonnal a fejlesztési alap rendelkezésére bocsátják.
    
Ami a két ország gazdasági együttműködését jelenti, elmondta: Magyarország és Szlovénia gazdasági és kereskedelmi együttműködése tavaly szintén rekordot döntött. 14 százalékkal nőtt a kereskedelmi forgalom, és megközelítette a 3 milliárd eurót.
    
“Soha korábban ilyen nem volt. Ez még egy ok arra, hogy még jobban összekössük a két országot” – húzta lá.
    
Mint mondta, készen állnak a Szalafő-Orfalu és a Bödeháza-Zsitkóc határkeresztező utak megépítésének felgyorsítására. Továbbá a Rédics-Lendva-Beltinci vasútvonal fejlesztését is célul tűzték ki.
    
Szlovéniában vasárnap tartottak parlementi választásokat, amellyel magyar szempontból is sikert hozott. Horváth Ferenc fölényesen, 58 százalékkal nyert két indulójával szemben a magyar nemzeti közösségnek fenntarott garantált hely elnyerésében – mutatott rá a tárcavezető, és egyben gratulált a MMÖNK elnökének az ismételt győzelemhez.
    
“Az elmúlt ciklusok tapasztalatai alapján azt mondhatjuk, hogy a magyar nemzeti közösség képviselete Ljubljanában jó kezekben lesz az elkövetkezendő négy esztendőben is” – mondta végezetül Szijártó Péter.
    
Horváth Ferenc megköszönte azt a támogatást, amelyet Magyarország a koronavírus-járvány alatt és muravidéki magyarok megmaradása érdekében nyújtott. Mint mondta, továbbra is összekötő kapocs kívánnak lenni a Rába-vidéki szlovénokkal együtt a két nemzet és a két ország között.


(MTI)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük