A magyar férfi kézilabda-válogatott 33-32-re nyert Izrael vendégeként a januári világbajnokság selejtezőjének első, szerdai mérkőzésén Tel-Avivban.

A visszavágót szombaton 17.30-tól rendezik Tatabányán, a párharc győztese kijut a január 12-29. között sorra kerülő svéd, lengyel közös rendezésű vb-re.

    Eredmény, világbajnoki selejtező, első mérkőzés:
Izrael-Magyarország 32-33 (18-17)
———————————
    lövések/gólok: 48/32, illetve 47/33
    gólok hétméteresből: 1/1, illetve 5/3
    kiállítások: 6, illetve 10 perc

A magyar csapatból Bánhidi Bence, Lékai Máté és Máthé Dominik hiányzott sérülés miatt.
    
A találkozó kezdeti szakaszában a hazaiak könnyen jutottak háromgólos előnyhöz, a vendégcsapat a 3. perc elején Ancsin Gábor betörésével kezdte meg a gólgyártást és a felzárkózást. Kiegyenlített küzdelemben a magyarok a 8. percben érték utol ellenfelüket, majd a 10. percben a mérkőzés során először megszerezték a vezetést. Azt azonban nem tudták megtartani, mert a védekezésük nem állt össze, kevés volt az ütközés és a lábmunka is. Ezt kihasználva ismét a házigazdák kezdeményezhettek, visszavették a vezetést, a vendégek azonban szorosan a nyomukban voltak.
    
A szünet után fordulatos szakaszok jöttek, a magyarok 2-0-s etapját 0-4-es, majd 6-1-es követte. A vendégcsapatnak sikerült rendeznie a védekezését, és az egyre többet hibázó, picit elfáradó hazaiakkal szemben előnyre tett szert elsősorban Hanusz Egon és Pedro Rodríguez átlag feletti teljesítményére alapozva. A hajrához érve háromgólos előnyben voltak a magyarok, de izraeli időkérés után felzárkóztak a hazaiak. Győri Mátyás kihagyott büntetőjét követően pedig az egyenlítésért támadhattak fél perccel a vége előtt, de nem tudtak élni a lehetőséggel.
    
A magyar csapatban Pedro Rodríguez hét, Hanusz hat góllal zárt, mindketten egy-egy lövést rontottak el. A találkozó legeredményesebb játékosaként az izraelieknél Adir Cohen kilenc találatig jutott.
    
“Az izraeliek olyan játékot játszottak és azt nyújtották, amire számítottunk, és ami a magyar válogatott számára mindig kellemetlen: gyors, pattogós kézilabdát” – kezdte értékelését Chema Rodríguez, a magyar csapat szövetségi kapitánya. “Mi hullámzó teljesítményt nyújtottunk, van mit javítani a szombati visszavágóra. A győzelemnek természetesen örülünk, hiszen tétmeccset nyertünk meg idegenben, de a visszavágón is észnél kell lennünk, hiszen hasonlóan kellemetlen meccsre számítunk” – tette hozzá.
    
A két csapat hatodik egymás elleni mérkőzésén a magyarok ötödször győztek, egy vereség mellett.
    
A jövő évi lesz a 28. férfi világbajnokság, a magyarok eddig 21 alkalommal vettek részt a tornán, legjobb eredményük az 1986-os ezüstérem, a legrosszabb az 1995-ös 17. helyezés. Legutóbb, tavaly januárban ötödikek lettek.
    
A következő világbajnokság mezőnyének már tagja a címvédő Dánia, a rendező Svédország és Lengyelország, továbbá Franciaország, Norvégia, Spanyolország, Bahrein, Irán, Katar, Szaúd-Arábia, a Koreai Köztársaság, Argentína, Brazília, Chile, Uruguay és Belgium válogatottja.


(MTI / A címlapkép korábban készült: MTI/Kovács Tamás)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük