Csalódottságát fejezte ki az országgyűlési választás eredményével kapcsolatban Kovács Gergely, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) nevű viccpárt elnöke, aki szerint a kormány az eddigi politikáját folytatja a következő négy évben is.

Kovács Gergely, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt elnöke nyilatkozik a sajtónak a viccpárt eredményváró rendezvényén, a fővárosi Metro Clubban.
(MTI/Mohai Balázs)



“Szomorú, hogy van egy ilyen oroszbarát kormányunk”, amely az ukrajnai háború okozta helyzetből is “nullára kijött” – kesergett a választás eredményét látva az MKKP budapesti eredményváróján.
    
“Úgy tűnik, a 3 százalék meglett, és bocs mindenkitől, hogy nem lett 5” – üzent az MKKP szavazóinak a párt elnöke, aki különösen szomorúnak tartotta a nemzeti Mi Hazánk Mozgalom várható parlamentbe jutását. “Egy ilyen párt, mint a Mi Hazánk, kétszer annyi szavazatot kapott, mint mi, abból az is következik, hogy nekünk is ügyesebbnek kell lennünk” – közölte.
    
Várakozásai szerint “elfelejthetjük Márki-Zay Pétert mint a magyar politika résztvevőjét, de talán a többiek levonják a tanulságot”.
    
Kovács Gergely elmondta, a következő önkormányzati választáson igyekeznek majd sok helyre bejutni, amire szerinte potenciálisan esélyük van számos megyeszékhelyen és fővárosi kerületben.


(MTI nyomán / Címlapkép: MTI/Mohai Balázs)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük