Aláírta Vlagyimir Putyin orosz elnök az Oroszországgal szemben barátságtalan országokkal folytatott földgáz-kereskedelem szabályairól szóló rendeletet, amely a szerződések alapján rubelalapú fizetési rendszert ír elő. Ezt maga Putyin jelentette be egy, a légi közlekedési ágazat helyzetével foglalkozó csütörtöki videokonferencián.
    
“Az ilyen országokból való partnereinknek világos és átlátható rendszert kínálunk: az orosz földgáz megvásárlásához rubelszámlát kell nyitniuk orosz bankokban, és holnaptól, folyó év április 1-jétől kezdve ezekről a számlákról kell majd fizetni a gázszállításokért” – mondta.
    
Hangsúlyozta, hogy a fizetés ütemezésének megsértését az orosz fél a vásárló mulasztásának fogja tekinteni. Erre az esetre szankciókat helyezett kilátásba.
    
“Nekünk senki nem ad el semmit ingyen, és mi sem fogunk jótékonykodni. Vagyis a hatályos szerződések le lesznek állítva” – közölte Putyin.
    
Kijelentette, hogy Oroszország számára elfogadhatatlanok a dollárért és euróért folytatott gázkereskedelem kockázatai. A kifizetések átváltása orosz rubelre Putyin szerint fontos lépés Oroszország pénzügyi és gazdasági szuverenitásának megerősítése felé.
    
Úgy vélekedett, hogy egy olyan helyzetben, amikor a nyugati országok pénzügyi rendszerét fegyverként használják fel, amikor ezen országok vállalatai megtagadják az orosz bankokkal, vállalatokkal és magánszemélyekkel kötött szerződések teljesítését, amikor a dollárban és euróban lévő vagyonokat befagyasztják, nincs értelme ezen országok fizetőeszközeit használni.
    
“Mi is történik és történt voltaképpen? Az európai fogyasztókat elláttuk erőforrásainkkal, a jelen esetben a gázzal. Megkapták, fizettek nekünk euróban, amelyet aztán ők maguk befagyasztottak. Ezzel kapcsolatban minden okunk megvan azt hinni, hogy a gáz egy részét gyakorlatilag ingyen szállítottuk Európába” – fogalmazott az orosz vezető.
    
“Természetesen ez így nem mehet tovább” – tette hozzá.
    
Putyin érvelése szerint hagyományos rendszer szerinti, euróért vagy dollárért való további gázszállítások bevételét is blokkolás fenyegeti. Rámutatott, hogy a helyzet ilyen alakulását uniós kormányfők is kilátásba helyezték.


(MTI / A címlapkép illusztráció: kremlin.ru)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük