Kidobott, részben elégetett levélszavazatokat találtak a Marosvásárhellyel szomszédos Jedden egy illegális szemétlerakóban – közölték csütörtökön marosvásárhelyi hírportálok. Az RMDSZ diverziónak minősítette és elutasította a történteket.

A Punctul.ro helyi hírportál szerint névtelen bejelentés alapján szerda este szállt ki a helyszínre és készített kisfilmet a látottakról. A felvételen a jeddi temetővel szemközt pár méterre az úttól építési hulladékkupacok között több kidobott zsák látható. Ezek mellett a levélszavazatok elküldésére szolgáló a Nemzeti Választási Irodának címzett borítékok, néhány szavazólap, valamint olyan boríték is látható, amelybe a szavazatot kell belehelyezni.
    
Cristian Teodorescu, a Punctul.ro újságírója az MTI-nek elmondta: ismeretlen telefonszámról értesítették szerda este a kidobott levélszavazatokról. Az értesítést több marosvásárhelyi újságíró megkapta, felkerült a rendőrség és a sajtó kapcsolattartására kialakított üzenőfalra is.
    
Az újságíró – aki elsőként filmezte le a helyszínt – elmondta: több tíz levélszavazat borítékját látta, de nem nyúlt hozzájuk, hogy ne zavarja a rendőrség vizsgálatát. Megjegyezte: a zsákokat nem bontotta ki, de úgy vélte: nem szavazási levélcsomagokkal, hanem egyéb szeméttel voltak megtöltve.
    
Az MTI kérdésére hozzátette: csak szavazólapokat és borítékokat látott, a választópolgárt azonosító kitöltött vagy kitöltetlen íveket és népszavazási szavazólapokat nem. Azt is megjegyezte: a filmezett anyag csütörtök reggeli közlése után hívta fel valaki a figyelmét arra, hogy olyan szavazólap is látszik a filmen, amelyen be van jelölve valamely párt vagy pártszövetség.
    
A Maros Megyei Rendőrség csütörtök délelőtt a helyszínen vizsgálódott és összegyűjtötte a bizonyítékokat. A Punctul.ro portál kisfilmet tett közzé a rendőrségi helyszínelésről is.
    
A rendőrség szóvivője az MTI megkeresésére későbbre ígért tájékoztatást az ügyről.
    
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) közösségi oldalán reagált az esetre.
    
“Az RMDSZ elítéli azokat a vádakat, amelyek azt sugallják, hogy itt választási csalásról lenne szó. Elfogadhatatlannak és megalapozatlannak tartjuk a magyarországi ellenzéki pártok kérését is, amely arról szól, hogy meg kell semmisíteni az összes határon túli szavazatot. A képsorok megerősítik, hogy egyértelműen szervezett provokációról van szó, amelynek az a célja, hogy a határon túli szavazatokat hiteltelenítsék. Bárki is álljon a provokáció mögött, a legaljasabb módon próbálja manipulálni a közvéleményt. Ezt a leghatározottabban visszautasítjuk!” – áll a közleményben.


FRISSÍTÉS

Feljelentést tett az NVI a kidobott levélszavazatok miatt


Feljelentést tett a Nemzeti Választási Iroda (NVI) csütörtökön a sajtóhírekben szereplő, útszélre dobott levélszavazatokkal kapcsolatban. Az NVI az MTI-hez küldött közleményében azt írta: ismeretlen tettes ellen tettek feljelentést, miután a sajtóban csütörtökön megjelent, hogy Marosvásárhely mellett több, már kitöltött szavazólapot dobtak ki az útszélre. További tájékoztatás várhatóan az eljárás későbbi szakaszában adható – tették hozzá.
    
Az NVI felhívta a levélben szavazásra jogosultak figyelmét, hogy a választási eljárásról szóló törvény szerint a szavazási levélcsomagot a személyes kézbesítés mellett egyéb – meghatalmazással nem rendelkező – személy általi kézbesítéssel is le lehet adni.
    
“Ezért a levélcsomag átadásakor a választónak kiemelt figyelmet kell fordítania a bizalmas küldeményre, hogy az iratok biztonságban vissza is érkezzenek a későbbiekben az NVI-hez” – írták.
    
Jelezték: a levélben szavazók a szavazási levélcsomagjukat a személyes leadás mellett postai úton is célba juttathatják, ez szintén garantálja, hogy a feladott küldemény sértetlenül megérkezzen. A levélszavazatot és a szavazási iratot tartalmazó borítéknak a választások lezárásáig, tehát vasárnap 19 óráig meg kell érkeznie az NVI-hez.


(MTI)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük