Az amerikai védelmi minisztérium (Pentagon) további állandó amerikai csapatokat küldhet Európába az Ukrajna elleni orosz támadás miatt – jelentette a The Washington Times csütörtökön. A jobboldali-konzervatív napilap értesülései szerint Tod Daniel Wolters tábornok, az amerikai hadsereg európai főparancsnoka, aki egyben az Észak-atlanti Szerződés Szervezete (NATO) legfőbb európai katonai főparancsnoka (SACEUR) is, a héten arról tájékoztatta az amerikai kongresszus törvényhozóit: elképzelhető, hogy az Egyesült Államoknak ismét több katonát kell majd állomásoztatnia az európai támaszpontokon az orosz-ukrán háború befejezését követően is.
    

“Mindig vegyes, összetett elvárásokat támasztanak az állandó és az ideiglenesen állomásozó katonai erőkkel szemben. Mindkettő mellett szólnak érvek és ellenérvek” – mondta Wolters tábornok egy keddi meghallgatáson a szenátusi fegyveres erőkkel foglalkozó bizottságának ülésén.
    
“Az a gyanúm, hogy továbbra is több (állandó) katonai erőre lesz szükségünk” – tette hozzá a főparancsnok.
    
Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter nyitott az Európában létesített amerikai katonai támaszpontok állandó létszámának további növelésére vonatkozó javaslatra – erősítette meg John Kirby, a Pentagon szóvivője egy sajtótájékoztatón.
    
“Biztosra vehetik, hogy a védelmi minisztérium felsővezetése mérlegeli európai katonai jelenlétünk megerősítését” – fejtette ki Kirby.
   
“Az (európai) biztonsági környezet megváltozott. Akárhogy is végződik ez a háború – és még nem tudjuk, mikor és hogyan fog véget érni -, azzal a feltételezéssel élünk, hogy Európa sem lesz már ugyanaz, mint volt” – fogalmazott a szóvivő.
    
Az Egyesült Államok természetesen egyeztet európai szövetségeseivel, ha további állandó telepítésű katonai csapatokat kíván küldeni és állomásoztatni Európában, mondták el az amerikai védelmi minisztérium tisztségviselői.
    
“Akármilyen döntést is hozunk, az mindenképpen a szövetségeseink és a partnereink egyetértésével történik” – tette hozzá a Pentagon szóvivője.


(MTI)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük