Az un. “román posta” szerdán állásfoglalásban sérelmezte, hogy erdélyi magyar szervezetek arra biztatják szimpatizánsaikat: ne bízzák levélszavazataik célba juttatását a postára.

Az oláh állami tulajdonú országos postatársaság a honlapján közölt állásfoglalásban az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) rádiós hirdetését, és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) szórólapját említette, amelyek arra kérik az április 3-i magyarországi választások erdélyi szavazóit, hogy ne bízzák a levélszavazatot a postára, keressék vele munkatársaikat.
    
Az un. “román posta becsmérlőnek” minősítette a magyar szervezetek kampányát – holott a korábbi problémák miatt igencsak jogos volt a magyar szervezetek felhívása. Azt vélelmezte az oláh posta a hivatalos állásfoglalásában, hogy – noha a társaság pontos neve nem szerepel a hirdetésekben – egyértelmű, hogy az utalás rá vonatkozik, hiszen nincsen más postai szolgáltató “romániában”, amelyik a levélszavazatok célba juttatásával foglalkozna. Azt is közölte: a hirdetések elégedetlenséget váltottak ki az oláh postai kézbesítők sorában, akik az elmúlt hetekben “kifogástalanul” (sic!) célba juttattak mintegy háromszázezer választási levélcsomagot. A posta álláspontja szerint a következő lépés az lett volna, hogy a posta juttatja el a levélszavazatokat is a magyarországi választási hatóságnak – ki tudja persze, milyen “hatékonysággal”.
    
“A román posta anélkül vált a választások kapcsán kialakult politikai csata áldozatává, hogy ennek köze lenne a szolgáltatásai minőségéhez” – áll az sértődött oláh állásfoglalásban.

A társaság leszögezte: tiszteletben tartja a törvényben megszabott kötelezettségeit, és felelősen elvégzi a szerződésekben vállalt feladatait.
    
“Annak a látszatnak a keltése, hogy nem lenne biztonságos ránk bízni a levelek célba juttatását elbátortalanítja a kereskedelmi partnereinket, és kárt okoz a társaságnak” – áll a durcás hangvételű oláh állásfoglalásban.


(Az MTI jelentésének felhasználásával / Dél-amerikai Magyar Hírlap)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük