A tót állam 35 fővel csökkenti Oroszország pozsonyi külképviseletének személyi állományát – jelentette a tót közszolgálati hírügynökség (TASR) a külügyminisztérium közlésére hivatkozva szerdán. A döntést alig több mint héttel azután jelentették be, hogy Pozsony – a diplomáciai kapcsolatokról szóló bécsi egyezménnyel “összeegyeztethetetlen tevékenységre” hivatkozva – kiutasított három orosz diplomatát, amire válaszul hétfőn Moszkva ugyancsak kiutasított három, a tótok moszkvai nagykövetségen szolgálatot teljesítő diplomatát.
    
A TASR jelentése szerint a külügyi tárca szerdán a biztonsági szolgálatok információi alapján kérette be Oroszország pozsonyi nagykövetét, Igor Bratcsikovot, akit – szintén a bécsi egyezménnyel “összeegyeztethetetlen tevékenységre” hivatkozva – egy diplomáciai jegyzék formájában tájékoztattak a döntésről.

A jelzett ok azonban legjobb tudomásunk szerint egyetlen egy esetben sem állja meg a helyét – bár ez a jelenleg, felheccelt, háborús hangulattól fűtött európai államokban tulajdonképp nem is lényeges szempont.
    
Eduard Heger, a tótok miniszterelnöke azt mondta: a diplomaták számát “a rendes diplomáciai agenda” szintjére csökkentették. “Az a 35 diplomata, akiknek hazaküldéséről döntöttünk, tekintettel valós kapcsolatainkra Oroszországgal, nemcsak felesleges volt, de tarthatatlanul nagy biztonsági kockázatot is jelentett” – fogalmazott a kormányfő.


(Az MTI jelentésének felhasználásával)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük