Közvélemény-kutatók a Fidesz-KDNP győzelmét valószínűsítik a vasárnapi országgyűlési választáson. A Nézőpont Intézet Ki nyer ma? című hétfői budapesti konferenciáján Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet vezetője úgy fogalmazott, hogy “aki szeriőz közvélemény-kutató, az Fidesz-előnyt és -győzelmet lát”. Egyelőre “egyetlenegy kollégánk a széles közvélemény-kutató diszciplínában sem merte bevállalni azt”, hogy nem a Fidesz az esélyes, “pedig igazán vannak közöttük olyanok, akik a baloldal sikerének drukkolnak”. Azt viszont egyetlen cég sem gondolja, hogy a Fidesz kétharmaddal nyerne, “tehát lesz minek örülni a baloldalon is” – tette hozzá.
    
Mráz Ágoston Sámuel ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy nem minden választó elkötelezett, végső soron az aktivitás fog dönteni.
    
A Nézőpont Intézet vezetője közölte: a legfontosabb szempontnak a választók ukrajnai háborúhoz való viszonyulását gondolja, másodiknak pedig a miniszterelnök-jelöltek személyét. Úgy fogalmazott, hogy a kormány még a Fidesznél is népszerűbb. A választók békepártiak, Orbán Viktor miniszterelnök pedig egyértelműen sokkal népszerűbb Márki-Zay Péter ellenzéki miniszterelnök-jelöltnél.
    
Mráz Ágoston Sámuel szerint míg Orbán Viktor a “stratégiai nyugalmat” képviseli, Márki-Zay Péter a “stratégiátlan nyugtalanságot”, bár ez kezdetben nem volt így: az ellenzéki miniszterelnök-jelölt stratégiája az volt, hogy a baloldaliak úgyis őt választják, feladata, hogy jobboldali szavazókat is szerezzen. Ez azonban nem sikerült: Márki-Zay Péter már a baloldaliakat is inkább elbizonytalanítja – vélekedett.
    
Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója közölte: kalkulációik “110 és 120 közötti Fidesz-mandátumot mutatnak”.
    
Megjegyezte ugyanakkor, hogy ezek a kutatások esélyeket jeleznek, amelyek képesek átcsapni elbizakodottságba. Sok fog múlni a mozgósításon, az aktivitáson, fontos elmenni szavazni – emelte ki ő is.
    
Kijelentette, hogy a magyarok értékelik a kormányzati teljesítményt. Elsődlegesen az a fontos, hogy valaki milyen politikát folytat, utána azonban az is, hogy erről milyen narratívát tud alkotni a nyilvánosságban – hangsúlyozta.
    
Szavai szerint a kormány első kérdésként mindig azt teszi fel, hogy mi a magyar érdek, és ebből vezeti le a válaszokat, míg a másik politikai oldal valamiféle igazodási kényszertől vezérelve “külföldi világítótornyokhoz” próbálja igazítani álláspontját, és ezt a választók nem igazán díjazzák.
    
Az elmúlt 12 év legmeghatározóbb kormányzati teljesítménye, hogy stabilitás van az országban – hangoztatta Szánthó Miklós. Ugyanakkor hozzáfűzte: 2002 nagy tanulsága, hogy ez önmagában nem elég a győzelemhez, ezt “el is kell tudni mesélni”.
    
Az Alapjogokért Központ igazgatója szerint vitathatatlan tény, hogy Orbán Viktor tud országot vezetni, függetlenül attól, hogy valaki egyetért-e a vezetés módjával. Márki-Zay Péternél ezzel szemben a képesség hiánya tűnik ki – vélekedett.
    
Azt mondta, hogy még a kormánykritikus, a baloldali listát támogató választók közül is sokan alkalmatlannak tartják Márki-Zay Pétert, aki lerombolta a határozott vezető imázsát. Vele szemben ezt Orbán Viktor megtartotta, ő megvédi az országot – hangoztatta Szánthó Miklós.
    
Barthel-Rúzsa Zsolt, a Századvég Közéleti Tudásközpont Alapítvány elnökhelyettese kijelentette: “elég szép Fidesz-előny” látszik, “egyértelműen Fidesz-KDNP-győzelmet várunk az egységes ellenzékkel szemben”.
    
Ő is utalt az ukrajnai háború és a miniszterelnök-jelöltek személyének szerepére. Az emberek olyan kormányra vágynak, amely garantálni tudja a biztonságot. Orbán Viktor ma messze a legnépszerűbb politikus Magyarországon, akit 62 százalék látna szívesen miniszterelnöknek, míg ugyanez az arány Márki-Zay Péter esetében csupán 32 százalék – közölte.
    
Nagy Dániel, a Nézőpont Intézet közvélemény-kutatási igazgatója “masszív fideszes előnyről” beszélt. Azt mondta: mérésük szerint, a biztos szavazókat vizsgálva a Fidesz-KDNP listája 47, a baloldali közös lista pedig 42 százalékot kap.
    
A 2018-as adatokkal összevetve kijelentette, hogy a Fidesz-KDNP tudja tartani a saját bázisát, annyit biztosan el fog érni, mint négy éve, ezzel szemben az ellenzéki oldalon nem tűnik reálisnak a 49 százalékos eredmény.
    
Az egyéni választókerületekben 73 fideszes és 33 ellenzéki mandátumra számítanak – közölte Nagy Dániel. Megjegyezte, hogy 34 választókerület billegő, ezek nagy része azonban valószínűleg fideszes lesz.
    
Mandátumbecslésük 119-79 a Fidesz-KDNP javára, további 1 mandátumot várhatóan idén is kap a német nemzetiség. Ezzel a mandátumbecsléssel a középmezőnyhöz tartoznak a közvélemény-kutatók körében: egyesek ennél nagyobb, mások kisebb fideszes győzelmet valószínűsítenek. A Társadalomkutató 127-71, a Real-PR 122-76, az Alapjogokért Központ és a Századvég Közéleti Tudásközpont Alapítvány egyaránt 119-79 arányú Fidesz-KDNP-s sikert mér.
    
Pillók Péter, a Századvég Közéleti Tudásközpont Alapítvány Társadalomtudományi Kutatócsoportjának igazgatója a Fidesz-KDNP listájának 49, az ellenzéki összefogásénak 44 százalékot valószínűsített. A Magyar Kétfarkú Kutya Párt és a Mi Hazánk Mozgalom 3-3, a Megoldás Mozgalom és a Normális Élet Pártja 1-1 százalékot kaphat – mondta.
    
Bozsonyi Károly, az Alapjogokért Központ kutatási tanácsadója is hangsúlyozta, hogy Orbán Viktort sokkal többen akarják miniszterelnöknek, mint Márki-Zay Pétert.
    
Sóvágó Sándor, a Real-PR 93 ügyvezetője közölte: minden második válaszadó úgy gondolja, hogy baloldali kormányzás esetén romlanának az anyagi körülményei.
    
Talabér Krisztián, a Társadalomkutató elemzője az emberek békepártiságán túl arról is beszélt: az adatokban nem tükröződik, hogy Márki-Zay Péter leginkább a fiatalokra számíthat.


(MTI / a címlapkép illusztráció: MTI/Koszticsák Szilárd)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük