Orbán Viktor miniszterelnök elutasította Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek az Európai Tanácsban Magyarországgal szemben megfogalmazott követeléseit, mert azok ellentétesek hazánk érdekeivel – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője pénteken.

Elmondta: Ukrajna elnöke két dolgot kért Magyarországtól, illetve Orbán Viktor miniszterelnöktől.  Az első, hogy szavazza meg a szankciók kiterjesztését az energiaszektorra, és hazánk ne vásároljon gázt és kőolajat Oroszországtól. A második kérése pedig az volt, hogy Magyarország engedjen át fegyverszállítmányokat és küldjön fegyvereket Ukrajnába.
    
Havasi Bertalan közölte: Orbán Viktor mindkét kérést elutasította, mert azok ellentétesek Magyarország érdekeivel. Magyarország ki akar maradni ebből a háborúból, ezért nem enged át fegyverszállítmányokat, és nem küld fegyvereket Ukrajnába. Ugyanakkor minden eszközzel segíti a háború elől menekülőket, és humanitárius segítséget nyújt nekik – húzta alá a sajtófőnök.
Ismertetése szerint csütörtökig már félmillió ukrajnai menekült érkezett Magyarországra, és hazánk 2 milliárd forintnyi segélyt juttatott el Ukrajnába.
    
A kőolaj- és a gázcsap elzárása egyet jelentene azzal, hogy a magyar családok fizessék meg a háború árát.  A magyar háztartások 85 százalékát gázzal fűtik, és a magyar kőolajimport 64 százaléka is Oroszországból érkezik – emlékeztetett a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője, kiemelve: a kőolaj-finomítókat csak három-négy év előkészítés után lehet átállítani máshonnan beszerzett kőolaj feldolgozására, a jelenleg felhasznált orosz földgázmennyiség pedig fizikailag sem szerezhető be másik forrásból.
    
Havasi Bertalan megismételte a kormányzati álláspontot, mely szerint Magyarország nem engedheti meg, hogy a háború árát a magyar családokkal fizettessék meg. Ezért minden európai fórumon ahogy eddig, a jövőben is ellenezni fogjuk a szankciók kiterjesztését az orosz energiahordozókra – mondta.


(MTI)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük