Rasovszky Kristóf nyerte a 10 kilométeres számot a nyíltvízi úszók Európa-kupa-sorozatának idei első versenyén, Eilatban. A hazai szövetség beszámolója szerint az olimpiai ezüstérmes, öt kilométeren világbajnok magyar úszó – aki három nap múlva lesz 25 éves -, nagy hajrában, 0.3 másodperccel előzte meg az olasz Domenico Acerenzát. A harmadik egy másik olasz, Gregorio Paltrinieri lett.
    
Három hónapja egyszer már győzött Eilatban Rasovszky, de akkor a nemzetközi szövetség (FINA) világkupájának harmadik állomásán ellentmondásosan elbírált panelérintés miatt másodiknak hozták ki. Ezúttal viszont az Ek-nyitányon szinte végig vezetett, majd az izgalmas finisben is megőrizte pozícióját, és ha kis különbséggel is, de biztosan elsőként érintette meg a panelt.
    
Hosszú idő után nyert Rasovszky 10 kilométeres viadalt, 2019. augusztus 3-án diadalmaskodott legutóbb FINA- vagy LEN-versenyen.
    
“Nagyon élveztem a versenyt, imádom a hullámokat, igazi buli ilyen körülmények között úszni – mondta a célbaérést követően. – Egy rakat olasz tolta velem végig, mind nagyon gyorsak, azaz éreztem, csak akkor lehet esélyem, ha megrántom kicsit ebben a szeles időben, mert ez a terep igazán fekszik nekem. Bejött, végig előttük tudtam maradni, igaz, a végén Acerenza jött, mint a meszes, de sikerült visszavernem a támadását, és előtte megérintenem a panelt.”
    
Rasovszky az M1 aktuális csatornának úgy nyilatkozott: a hazai rendezésű világbajnokság immár lőtávolon belülre került, Eilatból törökországi edzőtáborba utaznak három hétre, majd a debreceni országos bajnokságon vesz részt.
   
 “Amellett, hogy munkával telik majd a vb előtti utolsó másfél hónap, májusban azért lesznek újabb versenyek: két Európa-kupa és május végén az idei első világkupa. Sok-sok edzés vár rám, de szerencsére versenyek is lesznek még a világbajnokságig vezető úton” – mondta.
    
A magyarok közül kiválóan teljesített Sárkány Zalán is, aki végig az első tíz között tempózott – egy ízben második helyen -, és végül nyolcadikként ért célba, többek között megelőzve a franciák világbajnokát, Axel Reymondot is. Igazi tétje Betlehem Dávid és Gálicz Péter szempontjából volt a versenynek, számukra Eilatban az dőlt el, hogy melyikük indulhat Rasovszky mellett a budapesti világbajnokságon 10 kilométeren. Betlehem meggyőző előnnyel, több mint másfél perccel előzte meg Gáliczot, így ő lesz ott a 10 km rajtjánál, míg Gálicz az 5 vagy a 25 kilométeres távon próbálkozhat júniusban a Lupa-tavon.
    
A nőknél Balogh Vivien és Rohács Réka “finálézott” – itt jóval szorosabb volt a viaskodás, végig egymást figyelve, egymás közelében haladtak, végül némi meglepetésre Balogh ért előbb a célba, a kilencedik helyen, több mint öt másodperccel előzve meg vetélytársát. Ezzel egyszersmind a legjobb magyar eredményt produkálta, hiszen a biztos vb-induló, olimpiai negyedik Olasz Anna ezúttal 16. lett
     
A LEN-sorozat nyílt viadal, így nem csupán európai úszók szerepelhetnek a versenyeken, a dobogó tetejére ugyanakkor nem a győztes brazil Ana Marcela Cunha, hanem a második francia Oceane Cassignol léphetett fel, övé lett a 2500 eurós fődíj is. A férfi győztes, Rasovszky Kristóf is ugyanennyit vehetett át.
    
Májusban Olaszországban, 13-án Piombino, 20-án pedig Alghero várja a nyíltvízi úszók legjobbjait.
    
    Eredmények, LEN Európa-kupa, 10 km:
    ———————————–
    férfiak:
1. Rasovszky Kristóf 1:55:35.2 óra
2. Domenico Acerenza (olasz) 1:55:35.5
3. Gregorio Paltrinieri (olasz) 1:55:37.2
… 8. Sárkány Zalán 1:55:56.2…
…14. Betlehem Dávid 1:56:26.3…
…19. Gálicz Péter 1:57:59.6…
…21. Kovács-Seres Hunor 1:58:14.8…
…23. Kalmár Ákos 1:59:51.5
…29. Gálicz László 2:04:54.2,
30. Pintér Ádám 2:07:55.6

    nők:
1. Ana Marcela Cunha (brazil) 2:06:01.3 óra
2. (Ek-győztes) Oceane Cassignol (francia) 2:07:22.7…
3. Ginevra Taddeucci (olasz) 2:07:24.9
…9. Balogh Vivien 2:08.39.5
10. Fábián Bettina 2:08:44.6
11. Rohács Réka 2:08:44.9
…16. Olasz Anna 2:08:52.5
…23. Vas Luca 2:16:49.9
…29. Nett Vivien 2:31.16.6


(MTI / a címlapkép illusztráció, korábban készült: MTI/Czeglédi Zsolt)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük