Joe Biden amerikai elnök fiának, Hunter Bidennek a befektetési alapja, a Seneca Thornton részt vett az ukrajnai biolaboratóriumok finanszírozásában, amelyek Moszkva bejelentése alapján részesei voltak a Pentagon ukrajnai biofegyver-programjának – jelentette be csütörtökön Igor Kirillov altábornagy, az orosz fegyveres erők sugár-, vegy- és biológiai védelmi csapatainak parancsnoka.

“A beérkező anyagok lehetővé teszik számunkra, hogy nyomon kövessük az amerikai kormányzati szervek és az ukrajnai bio-objektumok közötti együttműködés rendszerét. Figyelemre méltó a jelenlegi amerikai vezetéshez közel álló struktúrák, különösen a Hunter Biden által vezetett Rosemont Seneca befektetési alap részvétele” – jelentette ki Kirillov a tájékoztatón.
    
A tábornok tájékoztatott, hogy a 2,4 milliárd dolláros pénzügyi forrásokkal rendelkező alap kapcsolatban áll amerikai hadiipari beszállítókkal, köztük a Metabiotával, amely, mint mondta, a Black and Veach céggel együtt a Pentagon biolaboratóriumi berendezéseinek egyik fő beszállítója világszerte.
        
Kirillov az ukrajnai biolaboratóriumi program további részvevői között sorolta fel az amerikai hadsereg mellett az Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Ügynökségét (USAID), a Soros Alapítványt, a szövetségi járványügyi hatóságot (CDC) és a tudományos felügyeletet biztosító kutatószervezetek közül a Los Alamos-i Nemzeti Laboratóriumot.
        
“Mindezt a tevékenységet a Pentagon teljes ellenőrzése alatt végzik” – hangsúlyozta az orosz biológiai védelem parancsnoka.
        
A tábornok informálta az újságírókat, hogy a patogén bioanyagok Ukrajnából Európába történő transzportja a Covid-19 világjárványéhoz hasonló helyzetet hozhat létre. Egy Viktor Poliscsuk, ukrán helyettes államtitkár által aláírt hivatalos nyilvántartásra hivatkozva bejelentette, hogy Ukrajnában 14 településen 30 laboratórium folytatott katonai-biológiai tevékenységet.
        
Mint mondta, Poliscsuk aláírása olyan együttműködési megállapodáson szerepelt, amely a biológiai fegyverek kifejlesztésére felhasználható technológia, kórokozók és információk terjedésének megakadályozásról szólt. A munkálatok megrendelője az Egyesült Államok Védelmi Fenyegetéscsökkentő Ügynöksége (DTRA) volt.
        
Kirillov bejelentette, az Egyesült Államok és szövetségesei 16 ezer biológiai mintát szállítottak el Ukrajnából.
        
“A lakosság természetes immunitásának ilyen nagyszabású szűrését valószínűleg azért végezték, hogy kiválasszák az adott régió lakosságára legveszélyesebb biológiai ágenseket” – fogalmazott az altábornagy .
        
A tábornok azt mondta, hogy az UP-8 projekt keretében Lvovban, Harkovban, Odesszában és Kijevben 4 ezer katonától vettek vérmintát a hantavírusokkal szembeni antitestek, további 400 katonától pedig a kongói krími láz vírusával szembeni antitestek kimutatására. Állítása szerint nemcsak szövet- és vérszérummintákat vettek külföldön, hanem veszélyes kórokozókat, valamint azok hordozóit is.
        
“Például több mint 10 ezer mintát küldtek a grúziai Lugar Központba. A címzettek között szerepelnek az Egyesült Királyságban működő referencialaboratóriumok és a németországi Leffler Intézet is. Mindez kockázatot jelent a kényes genetikai információk külföldre juttatása szempontjából, valamint nemcsak Ukrajnában veszélyezteti a biológiai biztonságot, hanem azokban a régiókban is, ahová a minták elkerültek” – mondta.
        
A beszámoló szerint a projekt egyik prioritása a lépfene kórokozójának tanulmányozása volt, amelyet nagyfokú károkozási képesség és a környezetben való szívósság jellemez. De, mint a tábornok iratokra hivatkozva állította, teszteltek emellett az Egyesült Államokban és Kanadában nem engedélyezett gyógyszereket ukrán katonákon az UP-8 elnevezésű projekt keretében. A tesztelés 4 ezer ember bevonásával zajlott.
        
A bolgár médiában megjelent közlésre hivatkozva Kirillov azt mondta, hogy csak a harkovi laboratóriumban végzett kísérletek során mintegy 20 ukrán katona meghalt, további kétszáz pedig kórházba került.
    
A kiemelt ügyekben eljáró orosz Nyomozó Bizottság (SZK) közleményt adott ki, amely szerint a védelmi tárca adatai a biolaboratóriumokról arról tanúskodnak, hogy Ukrajnában tömegpusztító fegyverek kifejlesztésére irányuló komoly rendszerszintű munka folyik, amelynek célja az Oroszországi Föderáció biztonságának aláásása. Az SZK elnöke, Alekszandr Basztrikin bekérette a védelmi minisztériumtól az adatokat, hogy büntetőeljárás keretében megvizsgálja őket, és jogi értékelést adjon a program részvevőinek cselekedeteinek.
    
Joe Bidentől követelt magyarázatot és kongresszusi vizsgálatot a biolaboratóriumok ügyében Telegram-bejegyzésében Vjacseszlav Vologyin, az orosz parlament alsóházának elnöke. Mint írta, “nyilvánvaló” hogy az elnök apaként és államfőként is tudott a fia illegális tevékenységéről. Rámutatott, hogy a programban érintett a színes forradalmak ismert szervezője (bajkeverője), a Soros Alapítvány is, amely nyíltan sürgeti a “rendszerváltást” Oroszországban.  
    
Közölte, hogy az ügyben a parlamenti vizsgálatok bizottsága vizsgálódni fog.


(Az MTI jelentésének felhasználásával)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük