Folyamatosan érkeznek Felvidékre a Németország és Hollandia által az ország rendelkezésére bocsátott Patriot légvédelmi rendszerek elhelyezését megvalósító egységek – jelentette a TASR, tót közszolgálati hírügynökség a tótok védelmi miniszterének közlésére hivatkozva vasárnap.
Jaroslav Nad tót védelmi miniszter erről a közösségi hálón tett bejelentésében számolt be, hozzátéve: az egységek érkezése a következő napokban folytatódni fog.
A Patriot légvédelmi rendszert Németország és Hollandia bocsátotta “ideiglenesen” a tótok rendelkezésére az ukrajnai konfliktussal összefüggésben a NATO keleti szárnyának megerősítése céljából. Az atlanti katonai blokk megerősítése érdekében a tervek szerint 2100 NATO katona érkezik Szlovákiába – megint csak, “ideiglenes állomásozásra”.
Nad közlése szerint a Patriot rendszert “ideiglenesen” a szliácsi légi katonai támaszponton helyezik el. A védelmi miniszter közölte azt is, hogy a Patriot légvédelmi rendszer nem az ország által már alkalmazott orosz Sz-300-as légvédelmi rendszer felváltását szolgálja, hanem annak telepítésének célja, hogy tovább erősítse Szlovákia légterének védelmét.
A szlovák védelmi miniszter szerint országa a jövőben az S-300-as rendszert tekintettel annak korára, műszaki állapotára, illetve “nem elégséges képességeire” mással tervezi helyettesíteni. Jaroslav Nad a napokban úgy nyilatkozott, hogy a tótok hajlandóak lennének átadni S-300-as légvédelmi rendszerét Ukrajnának – ám csak akkor, amennyiben más légvédelmi rendszert kap annak pótlására.
A hetvenes években tervezett és 1981-ben rendszerbe állt Patriot nem tekinthető alapvetően modernebb rendszernek a tótok által használt Sz-300-asnál. Az orosz eredetű rendszer hatótávolsága és ballisztikus rakéták elleni képességei jobbak is az amerikai rendszerél.
(Az MTI jelentésének felhasználásával / a címlapkép illusztráció, egy MIM-104 Patriot légvédelmi rendszer látható rajta)