Az ENSZ Nemzetközi Bíróságának (ICJ) nincs joghatósága Ukrajna Oroszország elleni keresete ügyében – közölte Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője a tárca honlapján csütörtökön megjelent közleményében.

“Azzal, hogy a népirtás bűntettének megelőzéséről és megbüntetéséről rendelkező egyezmény alapján keresetet nyújtott be a Nemzetközi Bíróságon, Ukrajna egyértelműen visszaélt annak joghatóságával. A bíróságnak nincs joghatósága ebben a konkrét ügyben, és mi tartjuk magunkat eme objektív tényhez” – írta Zaharova, kommentálva a Nemzetközi Bíróság ideiglenes intézkedéseiről hozott határozatait az Ukrajna által Oroszország ellen indított új perben.
    
A szóvivő szerint Kijev “példátlan nyomást gyakorolt a bíróságra, ami teljesen elfogadhatatlan és törvénytelen beavatkozás annak munkájába, az átpolitizálás céljával”.
    
“Oroszország tiszteletben tartja a Nemzetközi Bíróság tekintélyét, és elítéli az ilyen kísérleteket. Szeretnénk emlékeztetni arra, hogy az ukrajnai különleges katonai műveletet az ENSZ Alapokmányának 51. cikke szerinti önvédelem joga alapján hajtjuk végre, nem pedig a népirtás elleni egyezmény alapján.
    
Ami az (utóbbi) egyezményt illeti, annak megsértésével éppen Kijevet vádolták meg, és ezzel összefüggésben a bíróság arra kötelezte Ukrajnát, hogy tartózkodjék a helyzet súlyosbításától” – tette hozzá a szóvivő.
    
Az ENSZ hágai székhelyű Nemzetközi Bírósága szerdán, az Ukrajna keresete nyomán meghozott ideiglenes intézkedések részeként felszólította Oroszországot, hogy “haladéktalanul függessze fel az ukrajnai katonai műveletet”.


(MTI)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük