A legfontosabb a magyar emberek élete és biztonsága, ideértve a Kárpátalján élő magyarokat is – mondta Orbán Viktor miniszterelnök az ukrajnai háborúval kapcsolatban szerdán, a közösségi médiában közzétett videoüzenetében. A miniszterelnök a kormányülést követően kijelentette: “nem hozhatunk, nem is fogunk olyan döntéseket hozni, amely célponttá változtatná akár a magyarországi településeket, embereket, akár a Kárpátalján élő magyarokat vagy akár ukránokat”.
    
Miután a kormány a háború hetedik napján értékelte a kialakult helyzetet, a kabinet megerősítette, hogy Magyarország továbbra sem küld sem katonákat, sem fegyvereket Ukrajna területére. “Megerősítettük, hogy Ukrajna irányába Magyarország területén fegyverek sem haladhatnak át” – hangsúlyozta Orbán Viktor. Úgy folytatta: a legfontosabb, hogy ebből a háborúból Magyarország kimaradjon.
    
A miniszterelnök ugyanakkor arra is rámutatott, hogy “Ukrajna a barátunk” (nem tudjuk, honnan vette ezt a sületlenséget – a szerk. megj.), bajban vannak és a bajbajutottakon segíteni kell.
   
 “Megindítottuk Magyarország történetének egyik legnagyobb humanitárius akcióját. Az első lépésben 600 millió forint értékben küldünk élelmiszert, higiéniai eszközöket és gyermekápolási termékeket” – számolt be.


(MTI / a címlapkép tegnap készült: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük