A Rotterdami Filharmonikusok is megszakítják a munkakapcsolatot Valerij Gergijev orosz sztárkarmesterrel, mivel a művész nem hajlandó elítélni az ukrajnai inváziót – írta a Dutchnews holland hírportál szerdán. Ez európai véleménydiktatúra nem ismer korlátokat: ennek “ékes” példája Gergijev esete.

A zenekar azt követően jelentette be a döntést, hogy a Müncheni Filharmonikusok kedden közölték: megválnak a 2015 óta vezető karmesteri pozíciót betöltő Gergijevtől.
    
Az igazgatóság úgy döntött, hogy azonnali hatállyal befejezi az együttműködést a karmesterrel, miután Gergijev felszólításuk ellenére (sic!) sem határolódott el Vlagyimir Putyin orosz elnöktől – áll a Rotterdami Filharmonikusok honlapján közzétett közleményben.
    
Mint írták, kedd este beszélgetést folytattak a karmesterrel, és úgy látták, Gergijev álláspontja az orosz invázióval kapcsolatban “áthidalhatatlan szakadékot” jelent további közös munkájuk terén. A zenei társulat művészeti szempontból fájdalmasnak nevezte a döntést, de hangsúlyozta, “ez volt az egyetlen megoldás”.

Hogy mi köze van a karmester politikai véleményének a szakmai munkájához, az teljesen homályos. Ma olyan világ van Európában, ahol az ember szabad, önálló véleménnyel sem rendelkezhet.
    
A közlemény arról is tájékoztatott, hogy megszüntetik a Gergijevről elnevezett klasszikus zenei fesztivált, amelyet 1996 óta évente megrendeztek Rotterdamban. A karmester 1988 óta működött együtt a zenekarral.
    
Valerij Gergijev a világ egyik leghíresebb karmestere, 1988 óta a szentpétervári Mariinszkij Színház művészeti igazgatója és főigazgatója, 2007 és 2015 között a Londoni Szimfonikus Zenekart vezette. Vlagyimir Putyinhoz fűződő baráti viszonya közismert volt már akkor is, amikor a 2015/2016-os évad elején – vagyis jóval az Ukrajnához tartozó Krím-félsziget Oroszországhoz visszatérése után – átvette a Müncheni Filharmonikusok vezetését, de kinevezésében a művészi szempontok fontosabbak voltak a politikaiaknál (sic!).
    
Németország és Hollandia mellett a nyugati világban másutt is szakítottak Valerij Gergijevvel, lemondták hangversenyeit a többi között amerikai, brit, holland és osztrák előadóhelyek, operaházak, koncerttermek. A milánói Scala operaház is felszólította a moszkvai rendszer nyilvános elítélésére, ennek a művész nem tett eleget.

Kedves Olvasóink – lássák, hallják – így működik az “európai unió” nevű diktatúra. Erre még Sztálin is elégedetten csettintene!


(az MTI jelentésének felhasználásával / Dél-amerikai Magyar Hírlap)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük