Teherán továbbra is garanciákat vár az Egyesült Államoktól arra, hogy nem lép ki ismét az iráni atomtevékenységet korlátozó atomalkuból – jelentette ki hétfőn az iráni külügyi szóvivő, s egyúttal elmondta: jelentős előrelépést értek el az egyezmény felélesztését célzó bécsi tárgyalásokon.

Teheráni sajtótájékoztatóján Szaíd Hatibzadeh – akinek a szavait egyebek között a Mehr iráni hírügynökség is idézte – elmondta, hogy az amerikai garanciák mellett a feleknek egyezségre kell jutniuk az Iránt sújtó szankciók feloldásáról is.
    
“Az atomalkuhoz történő visszatérés nem egynapos folyamat lesz, hanem inkább, amerikai oldalról, érvényesítések folyamata” – fogalmazott a szóvivő.
    
Az IRNA iráni állami hírügynökség azt közölte, hogy a múlt héten visszatért az osztrák fővárosba Ali Bakeri Káni, az iráni delegáció vezetője is, az iráni nemzetbiztonsági tanácshoz közeli Nournews hírügynökség pedig arról számolt be, hogy Bakeri Káni feladata a megegyezés mielőbbi tető alá hozatala.
    
Jóllehet, a Nournews nem nevezte meg a vitás kérdéseket, az al-Arabíja pánarab televízió weboldalán megjelent értesülés szerint a két legfontosabb kérdés a szankciók feloldása, valamint a néhány régebbi, be nem jelentett nukleáris létesítményben talált uránmaradványok ügye.
    
Hoszein Amirabdollahián iráni külügyminiszter még szombaton a Twitteren leszögezte: Teherán kész “azonnal megegyezni, amennyiben a nyugati delegációk is komolyan gondolják a megegyezést”.
    
Iráni sajtóhírek szerint a tárcavezető kedden számol be az iráni törvényhozásban az egyeztetések fejleményeiről.
    
Bécsben tavaly áprilisban kezdődtek meg az iráni atomalku megmentését célzó egyeztetések. Irán és az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagja (Egyesült Államok, Kína, Oroszország, Franciaország és Nagy-Britannia), valamint Németország 2015-ben szerződésben megállapodott, hogy az iráni atomtevékenységek korlátozása fejében fokozatosan csökkenti a Teherán ellen elrendelt büntetőintézkedéseket.
    
Donald Trump volt amerikai elnök 2018-ban egyoldalúan kiléptette országát a szerződésből, és újból bevezette az iráni gazdaságot fojtogató szankciókat. Erre válaszul Irán is felhagyott azzal, hogy tartsa magát az atomalkuban rögzített kötelezettségeihez.
    
A mostani egyeztetéseken az amerikai küldöttség közvetetten vesz részt.


(MTI)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük