Kész delegációt küldeni Minszkbe Vlagyimir Putyin orosz elnök az Ukrajnával folytatandó tárgyalásra – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője pénteken Moszkvában.

“Mint tudják, Ukrajna elnöke, (Volodimir) Zelenszkij ma kijelentette, hogy kész tárgyalni Ukrajna semleges státuszáról. Vlagyimir Putyin orosz elnök kezdetben azt mondta, hogy a különleges hadművelet célja a Luhanszki és a Donyecki Népköztársaság segítése, többek között Ukrajna demilitarizálásával és nácitlanításával. És ez a semleges státusz szerves részét képezi” – mondta Peszkov.
        
“Ebben az összefüggésben Vlagyimir Putyin, válaszul Zelenszkij javaslatára, kész Minszkbe küldeni egy orosz delegációt a védelmi minisztérium, a külügyminisztérium és az elnöki adminisztráció képviselőinek szintjén, hogy tárgyaljon az ukrán delegációval” – tette hozzá.
        
Peszkov szerint Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök  megígérte Putyinnak, hogy biztosítani fogja a tárgyalási folyamathoz szükséges feltételeket, köztük a küldöttségek elhelyezését és biztonságát. A két államfő erről pénteken telefonon beszélt egymással.
    
Az orosz elnöki szóvivő később arról számolt be, hogy az ukrán fél előbb Minszk helyett Varsót javasolta a tárgyalások helyszínéül, majd felfüggesztette a kapcsolatot.
    
Peszkov szerint a Kreml rendkívül veszélyesnek tartja, hogy rakéta-sorozatvetőket állítanak fel Ukrajna nagyvárosainak lakónegyedeiben.    
    
Putyin elnök csütörtök hajnalban rendelte el katonai művelet végrehajtását a Donyec-medencében, leszögezve, hogy Oroszország tervei között nem szerepel Ukrajna megszállása, ugyanakkor törekedni fog az ország demilitarizálására. Az orosz erők mindazonáltal Ukrajna más térségei, így a főváros ellen is hadműveletet folytatnak, és támadást indítottak a Moszkva által támogatott szakadárok is az általuk ellenőrzött kelet-ukrajnai területekről. Az ukrán vezetés hadiállapotot vezetett be. A felek halálos áldozatokról és sebesültekről is beszámoltak. A nemzetközi közösség büntetőintézkedéseket jelentett be Moszkva ellen.


(MTI)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük