Elsőként a finn válogatott jutott be a pekingi olimpia jégkorongtornájának vasárnapi döntőjébe, miután a pénteki elődöntőben 2-0-ra legyőzte a szlovák csapatot. A Nemzeti Fedett Stadionban negyedház, 5000 néző előtt rendezték az összecsapást. A finnek eddig remekül játszottak, míg a szlovákok a rossz rajt – éppen a finnek elleni múlt csütörtöki 6-2-es vereség – után fokozatosan pörögtek fel. A kieséses szakaszban előbb a négy évvel ezelőtti ezüstérmes németeket, majd a csoportkör alapján készített összesített tabella első helyére került amerikaiakat búcsúztatták drámai körülmények között, a hajrában egyenlítve, majd a végén büntetőlövésekkel.

Milos Roman és a finn Sami Vatanen.
A finn Ville Pokka (b) és Peter Cehlárik.
Marek Hrivik.
Martin Marincin és a finn csapatot erősítő Markus Granlund.
(Képek: MTI/Kovács Tamás)


    
Az első harmad kiegyenlített csatát hozott, de a finnek szereztek vezetést, miután a 16. percben Sakari Manninen gyűjtötte be a kipattanót, és Patrik Rybar lábvédője alatt a kapuba lőtt. A folytatásban is fegyelmezett finn játék volt jellemző, az északiak egész összecsapáson nem kaptak kiállítást. A hajrában kockáztatott a szlovák együttes, de lehozott kapusa mellett újabb gólt kapott.
    
A finnek történetük során harmadszor (1988, 2006) játszhatnak olimpiai aranyéremért. A szlovákok eddig még nem szereztek érmet olimpián, a legközelebb 2010-ben jártak hozzá, akkor kikaptak a bronzmeccsen a éppen a finnektől.
    
Eredmény:
    elődöntő:
Finnország-Szlovákia 2-0 (1-0, 0-0, 1-0)
—————————————-
gól: Manninen (16.), Pesonen (60.)

    később:
Orosz csapat-Svédország 14.10
    szombaton játsszák:
a 3. helyért 14.10
    vasárnap játsszák:
döntő 5.10


(MTI / címlapkép: MTI/Kovács Tamás)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük