Ez már az egymást követő második téli olimpia, amikor a magyar rövidpályás gyorskorcsolya-válogatott történelmet ír. Látszik, hogy a csapatnál professzionális munka folyik – jelentette ki hétfő Schmidt Gábor, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) alelnöke Pekingben. Az MTI-nek elmondta: négy éve Phjongcshangban a short track válogatott megszerezte az ország történetének első téli olimpiai aranyérmét a férfi váltó révén, itt Pekingben vegyesváltóval már női érmesei is vannak a csapatnak Jászapáti Petra és Kónya Zsófia személyében, míg vasárnap Liu Shaoang lett az első magyar téli olimpikon, aki egyéni aranyérmes lett.
    
“Fantasztikus volt a helyszínen átélni ezt a csodálatos sikert. Bár majdnem lekéstük, mert az alpesi síelők számáról éppen hogy beértünk a short track csarnokba. Liu Shaoang ki tudott hozni magából mindent, pedig előtte voltak nehézségei. Aztán amikor a legjobb időt futotta az elődöntőben, már a döntőre is kedvező helyzetbe hozta magát” – mondta Schmidt Gábor, aki hétfőn kilátogatott a női hódeszkások big air selejtezőjére, ahol Kozuback Kamilla érdekelt.
   
 Hozzátette: professzionális munka folyik a short track csapatnál, látni lehet, mennyit lépett előre az elmúlt négy évben is a sportág, most már három érmet gyűjtött be Pekingben.
    
Liu Shaoang 500 méteren begyűjtött történelmi aranyérme előtt 1000 méteren volt bronzérmes, akárcsak a vegyesváltó. A MOB-alelnöke a hétvégén váltotta a kínai fővárosban Gyulay Zsolt MOB-elnököt.


(MTI)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük