Kilenc számban osztanak érmeket kedden a pekingi téli olimpián, egyikben sem lesz magyar érdekeltség. Alpesi síben az egyik leglátványosabb számot, a nők lesiklását rendezik. A szakági világkupában nyújtott teljesítmény alapján az olasz Sofia Goggia lenne a legnagyobb esélyes, aki a hat vk-állomásból négyen győzött, az utolsón viszont nem indult, mivel január 23-án, a Cortina d’Ampezzóban rendezett szuperóriás-műlesikló viadalon kificamodott a bal térde és részlegesen sérült a 2013-ban operált keresztszalagja. Így viszont már az is bravúr, hogy a címvédő ott van a rajtlistán azután, hogy szombaton teljesítette az első edzést a jencsingi pályán. Indul a négy éve ezüstérmes norvég Ragnhild Mowinckel, a pekingi játékokon pénteken szuperóriás-műlesiklásban győztes svájci Lara Gut-Behrami, és a mezőny tagja a vk-ban második, világbajnoki címvédő svájci Corinne Suter, valamint harmadik osztrák Ramona Siebenhofer is.
    
Sílövészetben a 4×7,5 kilométeres férfi váltóra kerül sor, a várható nagy hideg miatt a tervezettnél két és fél órával korábban, helyi idő szerint este helyett délután. Északi összetettben nagysáncon ugranak a versenyzők, és azután következik a 10 kilométeres sífutás.
    
Bobban a férfi kettesek küzdelme fejeződik be a harmadik és negyedik futammal, gyorskorcsolyában a férfi és női csapatverseny zárószakasza következik, akárcsak a hódeszkásoknál mindkét nemben big air-ben, melyben a döntőkre kerül sor. Utóbbi sportágban ez az utolsó két szám.
    
Síakrobatikában a női slopestyle-ban rendeznek finálét, emellett lesz selejtező ugyanebben a számban a férfiaknak, illetve ugyancsak utóbbiaknak ugrásban.
    
Jégkorongban a férfi csoportmérkőzések után közvetlenül a negyeddöntőbe jutott Finnország, Oroszország, Egyesült Államok és Svédország mellett négy további hely kiadó, ezekért játszik nyolc válogatott kedden, curlingben pedig folytatódnak a selejtezők a férfi és a női tornán egyaránt.
    
Műkorcsolyában a nők a rövidprogramjukat mutatják be, a mezőnyben ott lehet a doppingügybe keveredett orosz Kamila Valijeva, akinek a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) engedélyezte az indulást. A 15 éves, idén Európa-bajnok műkorcsolyázó a szám legnagyobb esélyese, ugyanakkor végső sikere esetén sem örülhetne egyelőre maradéktalanul, mert a Nemzetközi Olimpiai Bizottság csak akkor osztja ki az érmeket, ha a “doppingügyet” teljesen kivizsgálták és lezárták.


(MTI)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük