Bánhidi Ákos, a magyar rövidpályás gyorskorcsolya-válogatott edző-menedzsere elnézést kért a szurkolóktól, amiért a férfi váltó pénteken, címvédőként egy elhibázott váltás miatt végül csak a B döntőbe jutott a pekingi téli olimpián.

“Nem ezt szokták meg tőlünk. Erősen kezdtük az olimpiát, volt két bronzérmünk, egy csodálatos negyedik és hatodik hely 1500 méteren. Mentális és fizikai próbatétel volt ez, most nem sikerült” – mondta az MTI-nek Bánhidi.
    
A szakember hangsúlyozta, megpróbáltak változtatni, mert a tagok nem másfél, hanem kétkörönként váltották egymást, így egy szakaszban Liu Shaolin Sándor kimaradt annak érdekében, hogy a hajrára maradjon extra energiája. Azonban a futam közben látszódott, hogy Nógrádi Bence túl hamar savasodik, belassul, hátrányokat szed össze, így jelezték Krueger John-Henrynek, hogy egy kör után váltson. Ezt viszont nem sikerült végrehajtani. A váltó ütemet vesztett, lemaradt, onnan pedig már nem volt visszaút.
    
A Pekingben már két bronzérmet szerzett Liu Shaoang sajnálattal vette tudomásul, hogy amit eltervezett, miszerint öt számban is nagydöntős lesz, biztosan nem sikerülhet.
    
“Nem volt jó a váltásunk, és már kevés volt hátra, hogy a lemaradást behozzuk. Jó lett volna döntőbe menni. A magam részéről már az 500-on is elfáradtam, nem volt jó időm” – értékelt a fiatalabbik Liu.
    
Testvére, Liu Shaolin – aki négy éve szintén tagja volt a történelmi aranyérmet nyert váltónak – jelezte, biztos nem fogja visszanézni az elődöntőt.
    
“Elkaptunk egy flow-érzést a vegyesváltóval, ez sajnos megtört az 1000 méteren, és nehéz visszajönni. Négy éve nem volt lemaradásunk, ezért tudtuk behúzni az első helyet” – mondta.
    
Krueger szerint borzasztó érzés volt leszakadni.
    
“Nem jutok szóhoz, előre megbeszéltük, hogy miként fogunk váltani, de most módosítani kellett, és ez nem sikerült. Vissza kellene néznem, pontosan mi történt” – jegyezte meg.
    
Jászapáti Petra, aki a nyolcadik helyen végzett 1000 méteren, elmondta, örül ennek az eredménynek.
    
“Nagyon boldog vagyok, hogy egyszámjegyű eredményt hoztam. Kifutottam magamból mindent. Most lesz négy napom pihenni” – fogalmazott a szegedi versenyző.


(MTI / címlapkép: MTI/Kovács Tamás)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük