A finn Iivo Niskanen  négy évvel ezelőtti, phjongcshangi 50 kilométeres sikere után a pekingi téli olimpián a 15 kilométeres egyéni indításos versenyt is megnyerte, méghozzá komoly fölénnyel maga mögé utasítva a mezőnyt, melyben Kónya Ádám 80. helyen végzett. A 30 éves finn sportoló jól kezdte a játékokat, vasárnap a 15+15 kilométeres síatlonban bronzérmet nyert, s az összetett számban is bizonyította, hogy elsősorban klasszikus stílusban tartozik a legjobbak közé. Phjongcshangban az egyéni indításos számok közül a maratoni távot, míg most a 15 kilométert rendezték klasszikusban, így egyértelmű volt, hogy ezúttal utóbbiban lesz esélye az aranyra, ő pedig élt a lehetőséggel.
    
Niskanen legnagyobb vetélytársának előzetesen a síatlon győztese, az orosz Alekszandr Bolsunov és a sprintben első norvég Johannes Høsflot Klæbo számított, ezt igazolta is a verseny, ugyanis a dobogós helyeken ők hárman osztoztak. Ugyanakkor az igazán nagy csata elmaradt, a finn ugyanis már a táv első felében is messze a leggyorsabb volt a mezőnyben, előnyét pedig egészen az utolsó másfél kilométerig növelni tudta vetélytársaival szemben. Végül az oroszt több mint 23, a norvégot pedig közel 38 másodperccel győzte le.
    
Az immár háromszoros ötkarikás bajnok sportoló egy nappal azután tudott simán nyerni, hogy nővére, Kerttu mindössze 4 tizedmásodperccel kapott ki 10 kilométeren a norvég Therese Johaugtól.
    
A hányattatott felkészülés után Pekingbe érkezett Kónya Ádám közel nyolc perccel volt lassabb a finn győztesnél, ugyanakkor 15 sífutót maga mögé utasított.
    
“Tulajdonképpen ez a papírforma az állapotom alapján. A koronavírus-betegség miatt kimaradt a magaslati edzőtáborom. Itt az olimpián kellene utolérnem magam, de úgy érzem, hogy ez lassan sikerül. A szezon korábbi szakaszában a sprintekben jobb voltam, mint 15 kilométeren, most viszont éppen fordítva volt. A technikám, az állóképességem és a léc is megfelelő volt. Brutális pálya volt, és a második körben azért éreztem, hogy egy-egy hosszabb emelkedőn megroggyanok. Azért tudtam erőt is gyűjteni a folytatásra. Sajnos, annyian előztek meg a mögülem indulók, ahányat én előztem meg az előttem rajtolókból, így nem tudtam a 80. helynél jobb lenni. Most jön néhány nap pihenő, és jövő szombaton az 50 kilométer. Remélem, tényleg napról napra tudok javulni, és javítani a formámon” – mondta az MTI-nek Kónya Ádám.
    
Edző testvére, Kónya Bálint megjegyezte, hogy a legkeményebb emelkedőn állt, és ott próbált segíteni a versenyzőnek.
    
“Láttam néhány nagy halált a hegyen, többen feladták. Ádámnak célja volt, hogy végig menjen, és legalább a 80-as rajtszámának megfelelő helyezést hozza, ezt tulajdonképpen hozta is, de szeretett volna egy kicsivel előrébb végezni. Látom rajta, hogy egyre jobban fut, egyre jobban visszajön a helyes technikája, így bízakodóan várjuk az 50 kilométert. Lássák, hogy nem csak a nagy sínemzetek versenyzői tudják lefutni” – fogalmazott Kónya Bálint.

    Eredmények:
    Sífutás, férfi klasszikus stílusú 15 km, olimpiai bajnok:
    ———————————————————
   Iivo Niskanen (Finnország) 37:54.8 perc
2. Alekszandr Bolsunov (Orosz Olimpiai Bizottság) 38:18.0
3. Johannes Høsflot Klæbo (Norvégia) 38:32.3
…80. Kónya Ádám 45:48.9


(MTI)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük