Kizárólag politikai oka van annak, hogy a koronavírus elleni orosz és kínai vakcinát még nem hagyták jóvá világszinten, pedig megfelelnek a hatékonysági és biztonsági követelményeknek – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter szerdán élő Facebook-bejelentkezésében.

Szijjártó Péter elmondta, Lyonba indul, ahová az “európai unió” soros francia elnöksége összehívta az uniós külügy- és egészségügyi minisztereket, hogy a koronavírus elleni világméretű küzdelemmel foglalkozzanak, különös tekintettel a fejlődő országok segítésére.
    
Új vírusvariánsok addig tudnak kialakulni, amíg a világ több országában alacsony az átoltottsági szint – hangsúlyozta a miniszter, igazat adva az Egészségügyi Világszervezet, a WHO főigazgatójának, aki szerint a vakcinagyártás csak kapacitási kérdés.
    
Szijjártó Péter szerint a koronavírus elleni orosz és kínai vakcinák világszintű engedélyezése csak politikai okok miatt nem történt meg, pedig megfelelnek a hatékonysági és biztonsági követelményeknek.
    
Az emberek életének megmentése nem lehet politikai kérdés – emelte ki a miniszter.
    
Szijjártó Péter közölte, franciaországi látogatásának másik oka, hogy konzuli képviseletet nyitnak a városban. Franciaország e térségében ugyanis több mint 20 ezer magyar lakik, akik ezáltal hatékonyabban és kényelmesebben tudják majd intézni az ügyeiket – fűzte hozzá.
    
Kitért arra is, hogy Franciaország a kilencedik legfontosabb kereskedelmi partnere Magyarországnak, a lyoni központtal rendelkező régió pedig – a párizsi régióval holtversenyben – a legfontosabb a gazdasági kapcsolatok szempontjából, mert számos, Magyarországon jelentős beruházással rendelkező, magas technológiai színvonalat képviselő cég bázisa van ott.
    
A francia vállalatok magyar beruházásai pedig az elmúlt években fontos szerepet játszottak a magyar gazdaság növekedési pályájának fenntartásában – hangoztatta a miniszter.


(MTI / címlapkép: MTI/Balázs Attila)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük