Örvendetesnek tartják az MTI-nek nyilatkozó elemzők, hogy a járműipar elhúzódó lejtmenetét a kisebb súlyú ágazatok teljesítménye ellensúlyozni tudta. Ez még inkább alátámasztja, hogy a chipek hiányának a második félévtől remélhető oldódása idén már érdemi növekedést hozhat. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) első becslése szerint tavaly decemberben az ipari termelés volumene 5,8 százalékkal, munkanaphatástól megtisztítva 3,6 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. Az elmúlt évben a 9,6 százalékkal nőtt az ipari termelés az előző évi 6,0 százalékos visszaesés után.
    
Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzője a várakozásokon felülinek tartja az ipari termelés decemberi növekedését. A chiphiány továbbra is fékezi a járműgyártás termelését, más ágazatok jó teljesítménye viszont ezt részben ellensúlyozta. Úgy becsülte, hogy a félvezetők és más alkatrészek hiánya nélkül az ipari termelés volumene akár 6-8 százalékkal is meghaladhatná a jelenlegi szintet. Számításai szerint a negyedik negyedévben 1,5 százalékkal nőtt az ipari termelés a harmadik negyedévhez képest, így pozitívan járulhatott hozzá a GDP növekedéséhez.
    
A következő hónapokban újra növekedési pályára állhat az ipari termelés. A félvezetőhiány még sokiág fennmaradhat, de fokozatos javulásra lehet számítani, ami a második félévben meredek felpattanást okozhatna az ipari termelésben. A tavalyi 9,6 százalék után idén az ipari termelés 5,5 százalékos növekedésére számítanak a Takarékbank elemzői a bázishatások és új kapacitások üzembehelyezése miatt.
    
Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője szerint az, hogy a novemberben megugrott termelési szinthez képest gyakorlatilag stagnált, pontosabban mindössze 0,1 százalékkal mérséklődött, a termelés, az nem okozott semmilyen irányban sem extrém meglepetést. A második legnagyobb súlyú ipari ágazat, az elektronikai ipar jó teljesítménye sem volt képes egy erősebb decembert hozni az egész ipar számára, tehát a korábban látottaknál is nagyobb mértékű lehetett az autóipar visszaesése – vélekedett. A termelés múlt év egészében mutatott közel 10 százalékos emelkedése sokkal inkább hordozza a 2020-as mélypont jegyeit, sem mint a 2021. évi dinamikus növekedését – jegyezte meg.
    
Az ipari termelés továbbra is olyan, mintha egy üvegplafon lenne a termelési szint felett, amelyen nem tud áttörni a mutató. A 2015-ös termelési volumenhez mérve nagyjából 20 százalékkal nagyobb kibocsátás az, amit a jelenlegi körülmények között fenn tud tartani az ipar. Amíg nem javul érdemben a globális félvezetőhiány, addig az ipar aligha lesz képes dinamikus növekedést bemutatni.
    
Az idei évre előre tekintve mindenképpen biztató, hogy a megszokottnál alacsonyabb kapacitással működő húzóágazatok mellett is képes volt a magyar ipar relatíve stabilan teljesíteni. Amennyiben a kisebb ágazatok jó teljesítménye fennmarad és az év második felében az ellátási, szállítási problémák oldódásával az autógyártás és az elektronikai ipar is vissza tud térni a kapacitások válság előtti kihasználtságához, akkor idén dinamikus – immáron valós és nem nagyrészt a bázisból fakadó – növekedést produkálhat a magyar ipar, áttörve végre azt a bizonyos üvegplafont – bizakodott az ING Bank szakembere.
    
Regős Gábor, a Századvég Gazdaságkutató, makrogazdasági üzletágának vezetője szerint pozitív meglepetés az ipari termelés decemberi előzetes adata, mivel kismértékű visszaesésre számított éves összehasonlításban. A vártnál kedvezőbb adat vélhetően két tényezőre vezethető vissza: a járműgyártás visszaesése szerinte  az előző hónapokban tapasztaltnál kisebb lehetett, illetve a többi iparág vártnál gyorsabban emelkedő termelése húzta felfelé az ipar termelését.
    
A decemberi kedvező adat a Századvég szakértője szerint jó jel lehet a 2022-es teljesítményre vonatkozóan is: ha a járműgyártást, és kisebb mértékben a többi ágazatot is érintő alapanyaghiány mérséklődik, az jelentősen javítani tudja az ágazat termelését, ami így húzóerőt jelenthet a GDP szempontjából is. Ez azonban a másik oldalról kockázat is: az alapanyaghiány és a szállítási nehézségek súlyosbodása visszább is vetheti az idei gazdasági növekedést – tette hozzá.
    
Nagy János, az Erste Bank makrogazdasági elemzője az MTI-nek küldött kommentárjában azt írta, hogy az ipari termelés előzetes adata elmarad a várakozásától. Kedvezőnek tartja viszont, hogy decemberben csak a járműipar kibocsátása mérséklődött, így az utolsó havi adat rávilágít, hogy a hazai ipar mire lehet képes a legnagyobb súlyú feldolgozóipari alág nélkül.
    
Előretekintve, a január ismét növekedést hozhat. A járműipar  visszafogott teljesítményét – ahogy azt a decemberi adatok is mutatják – továbbra is ellensúlyozhatják a más alágakban kiépülő új kapacitások, amelyek támogatják a termelés bővülését. Az ellátási láncok nehézségei legkorábban az év közepétől enyhülhetnek érdemben, ezt követően az ipari export jelentős fellendülésére lehete számítani a cégek magas rendelésállományának és a kiépülő kapacitásoknak köszönhetően – jelezte az Erste elemzője.


(MTI)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük