Helyi idő szerint csütörtök reggel megérkezett Pekingbe, a téli olimpia helyszínére a magyar rövidpályás gyorskorcsolya-válogatott. A delegáció szerdán először Amszterdamba repült, majd ott közel kilencórás várakozást követően folytatta útját a kínai fővárosba. A Magyar Olimpiai Bizottság tájékoztatása szerint a megérkezést követően mindenki átesett a kötelező és a koronavírus-járvány miatt nagyon szigorú repülőtéri procedúrán, majd elfoglalhatta a szállását, amelyet addig nem lehet elhagyni, amíg nincs megerősített negatív PCR-teszt eredménye.
    

Az elmúlt napokban pozitív koronavírustesztet adott Liu Shaoang és Varnyú Alex nem tartottak a többiekkel, viszont az eredetileg nem utazó tartalék, Tiborcz Dániel mégis repülőre szállhatott, akárcsak Liu Shaolin Sándor, Krueger John-Henry, Nógrádi Bence, valamint Jászapáti Petra, Kónya Zsófia és a női tartalék Sziliczei-Német Rebeka.
    
Liu Shaoang és Varnyú akkor utazhat a többiek után, ha egymást követő öt napon át negatív koronavírustesztet produkálnak.
    
A pekingi téli olimpia jövő pénteken kezdődik, a short trackesek versenye rögtön másnap rajtol, amikor vegyes váltóban már érmeket osztanak, illetve sor kerül a női 500 méter és a férfi 1000 méter selejtezőjére. Előbbiben Jászapáti és Kónya, utóbbiban pedig a Liu testvérek, valamint Krueger a nevezett.
    
A rövidpályás gyorskorcsolya az egyetlen magyar éremesélyes sportág a téli olimpián. Az MOKSZ 10-15 olimpiai pont megszerzését reméli.
    
Négy éve Phjongcshangban a férfi váltó – Liu Shaoang, Liu Shaolin Sándor, Knoch Viktor és Burján Csaba összeállításban – megszerezte Magyarország történetének első téli olimpiai aranyérmét.
    
Kozuback Kamilla, az első magyar olimpikon hódeszkás pénteken, a síelők – az alpesi szakágban érdekelt Kékesi Márton és Tóth Zita, valamint Kónya Ádám és Pónya Sára sífutók – vasárnap kelnek útra Pekingbe. A Chtchetinina Ioulia és Magyar Márk műkorcsolya páros február 11-én utazik az olimpiára, mivel az ő versenyük február 18-án és 19-én lesz.


(MTI)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük