A 4S Street lett az év zenekara, Köteles Leander az év férfi előadója, Deva pedig az év női előadója. A Petőfi Zenei Díjakat a megújult Duna televízióban közvetített kétórás showműsorban adták át vasárnap este. Az elismeréseket tizenegy kategóriában nyújtják át; az életműdíjat idén Szakcsi Lakatos Béla vehette át. A díjátadót és a gálaműsort a koronavírus-járvány terjedése miatt idén is televíziós felvételről tekinthették meg a nézők. A Petőfi Rádió és az M2 Petőfi TV névadóját, Petőfi Sándort formázó szobrokat immár hatodik alkalommal adták át.

A Kossuth-díjas Tátrai Tibor Tibusz (b) és Földes László Hobo (j), valamint az Artisjus-díjas Deák Bill Gyula zenél a színpadon.
(MTI/Cseke Csilla)


    
Az év férfi előadója Köteles Leander, az év női előadója Deva (Takács Dorina) lett. Az év zenekara díjat a 4S Street  vehette át, az év idegen nyelvű magyar szerzeménye Lengyel Johanna feat. Benkő Dávid Never Be című dala lett, az év multimédiás projektje kategóriában a BP Underground rockfilm lett a befutó. Az év elektronikus zenei előadójaként az Analog Balaton kapott Petőfi Zenei Díjat, az év hangszeres előadójaként a harsonás Varga Nóri.
    
A jelöltekre, 2021 legjobbjaira a Petőfi Rádió és az M2 Petőfi TV zenei szerkesztői tettek javaslatot a rádió lejátszási listája alapján. Arról a csatornaigazgató és egy szakmai zsűri döntött, kikhez kerüljenek az elismerések.
    
Idén is átadták az életműdíjat, amelyben a Kossuth- és Liszt-díjas zongoraművész és zeneszerző, Szakcsi Lakatos Béla részesült. A zenész munkássága jelentős hatást gyakorolt a magyar könnyűzenére, kiváltképpen a dzsessz, az etno dzsessz műfajra.
    
Három díjazott már A Dal 2021-ben ismertté vált. A dalválasztót az Egyetlen szó című dallal megnyerő Kaukázus együttes egyben a Petőfi Zenei Díj év dala elismerést is kiérdemelte, a zenekar frontembere, Kardos-Horváth János pedig A Dal 2021 legjobb dalszövegírójaként a Petőfi Zenei Díj dalszövegírói különdíjasa lett. A Dal 2021 Felfedezettje, Katona Petra szintén Petőfi Zenei Díjas lett az év felfedezettje kategóriában.
    
A gálaműsorban a korábbi évekhez hasonlóan méltatták a hazai könnyűzenei élet elmúlt egy évben elhunyt nagyjait, ezúttal Póka Egont és Kóbor Jánost.
    
A díjátadók között voltak mások mellett Tátrai Tibor gitáros; A Dal 2022 zsűritagjai, Wolf Kati és Egri Péter; a Dal 2022 műsorvezetője, Király Viktor; Kovács Jeromos, a Petőfi Rádió dj-je és zenei szerkesztője; Dorozsmai Péter dobos, producer, hangmérnök; Béli Ádám, a Petőfi TV és a Petőfi Rádió csatornaigazgatója.
    
A műsorban látható egyedi produkciók között volt a Sárik Péter Trió és az NKS által közösen előadott Ég velem, az Ivan and the Parazol Giorgióval (Carson Coma) lépett színpadra, Kovács Antal (Romano Drom) az Anima Sound Systemmel. Szerepelt a műsorban Saya Noé; a Kőbányai Zenei Stúdió hangszereseivel Hobo, Deák Bill Gyula és Tátrai Tibor; a Ruby Harlem és Veres Mónika; az Aurevoir; az életműdíjas Szakcsi Lakatos Béla pedig Dánielfy Gergővel együtt játszott.
    
A Petőfi Zenei Díjhoz a közmédia minden díjazottnak egymillió forintot, az életműdíjasnak hárommillió forintot ajánlott fel.


(MTI / címlapkép: MTI/Cseke Csilla)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük