Gyilkosság áldozata lett egy 33 éves érdi férfi, akinek eltűnését édesapja január 5-én jelentette be; a tettes beismerő vallomást tett – közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság főkapitány-helyettese sajtótájékoztatón hétfőn. A gyilkossággal gyanúsított, szintén 33 éves férfi az áldozat állítólagos szexuális közeledéséve indokolta, hogy december 27-én egy bőrövvel, hirtelen felindulásból megfojtotta őt, majd holttestét a Dunába dobta – közölte Latorovszky Gábor. A rendőrség az áldozat eltűnésének bejelentése után kilenc nappal megtalálta a férfi holttestét a főváros XXII. kerületében a Duna parton, az iszapba süllyedve – tette hozzá.
    
Elmondta, hogy a nyomozást már január 11-én megindították, és a többi között telefonadatok és térfigyelő kamerák felvételei alapján feltérképezték az eltűnt személy mozgását és kapcsolatrendszerét, így az is kiderült, kivel találkozott utoljára. Három nap múlva megkezdődött annak a férfinak az elszámoltatása, illetve poligráfos vizsgálata, akivel utoljára találkozott az eltűnt személy.
    
A gyanúsított kihallgatása során beismerő vallomást tett, ellene emberölés gyanúja miatt indítottak eljárást – mondta a főkapitány helyettes. Kérdésekre válaszolva közölte: a két férfi azonos munkahelyen dolgozott október óta. A nyomozás adatai szerint a bűncselekmény környékét egy közeli munkásszállón kínált szálláslehetőség miatt keresték fel.


(MTI / címlapkép: MTI/Mihádák Zoltán)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük