2022 a választás éve, amely az egész magyarság jövőjéről szól: nemcsak Magyarországnak, hanem az egész magyar nemzetnek előre kell mennie, nem hátra – mondta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára vasárnap, a Facebook-oldalán közzétett videóban. Potápi Árpád János hangsúlyozta, hogy amióta nemzeti kormány van, a magyar nemzet erős és egységes.
    
“A külhoni magyarokat a nemzet elválaszthatatlan részének tekintjük, segítjük őket, hogy megőrizzék magyarságukat és szülőföldjükön tudjanak boldogulni” – mondta. Kiemelte, a kormány támogatja őket abban, hogy fejlesszék közösségi intézményeiket, a magyar bölcsődéket, óvodákat, iskolákat, a magyar vállalkozásokat. Az államtitkár úgy fogalmazott: “A nemzeti kormányzás óta a Kárpát-medencét újra kitölti a magyar nemzet szellemi, kulturális és gazdasági ereje.”

Hangsúlyozta, hogy 2010 előtt, a “Gyurcsány-féle baloldal idején ez nem így volt”.
    
“A baloldal célja soha nem a magyar nemzet felemelése, hanem az idegen érdekek kiszolgálása volt” – jelentette ki.
    
Potápi Árpád János azt mondta: ma ugyanaz a Gyurcsány Ferenc akar visszakerülni a hatalomba, aki “gyűlöletkampányt folytatott a külhoni magyarok ellen, és aki az állampolgárságot is elvenné tőlük”.
    
“A baloldal kijelölt vezetője” előbb telepítene be az országba migránsokat, minthogy a külhoni magyarokat segítse – tette hozzá.
    
Az államtitkár kiemelte: 2022 az egész magyar nemzetnek és azon belül a külhoni magyarságnak létkérdés. Potápi Árpád János ezért a magyar kormány nevében arra kérte a külhoni magyarokat, hogy regisztráljanak és vegyenek részt a tavaszi választáson.


(MTI / a címlapkép korábban készült: MTI/Czeglédi Zsolt)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük