A dolgozó, legalább négy gyermeket nevelő édesanyák a jövőben is mentesülnek a személyi jövedelemadó (szja) megfizetése alól – mondta a családokért felelős parlamenti államtitkár szombaton, a Facebookon közzétett videóbejegyzésében. Zsigó Róbert hangsúlyozta, “Magyarországon megbecsüljük az édesanyákat”, éppen ezért a kormány 2020 januárjától személyijövedelemadó-mentességben részesíti a négy, vagy több gyermeket nevelő édesanyákat. Ebben a világon egyedülálló kedvezményben a bevezetése óta majdnem 50 ezer édesanya részesült, 2021 szeptemberéig 36 milliárd forint összegben – közölte.
    
Az államtitkár úgy fogalmazott, “emlékszünk még arra, hogy 2010 előtt, a Gyurcsány-Bajnai-kormányok időszakában nem segítették a gyermekeket nevelőket, nem támogatták a családokat, hanem megnehezítették az életüket”. Hangsúlyozta, “2010 után Magyarországon családbarát fordulatot hajtottunk végre: támogatjuk a gyermekvállalást, a gyermeknevelést, az otthonteremtést”.
    
Zsigó Róbert aláhúzta, a kormány a koronavírus-járvány okozta válsághelyzetben sem elvett a családoktól, hanem minden eszközzel támogatta őket. “Mi továbbra is a családokért dolgozunk”, mert Magyarországnak előre kell mennie, nem hátra – mondta a családokért felelős parlamenti államtitkár.


(MTI)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük