Négyen meghaltak, egy ember életveszélyesen megsérült szombat délelőtt Tapolcánál, ahol egy vonat és személygépkocsi ütközött – közölte a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon. A rendőrségi tájékoztatás szerint a baleset Tapolca közigazgatási területén, a 7345-ös számú úton egy vasúti átjáróban történt. Az Országos Mentőszolgálat tájékoztatása szerint a balesetben három fiatal férfi és egy fiatal nő a helyszínen életét vesztette, egy 17 éves nőt pedig életveszélyes sérülésekkel mentőhelikopterrel vittek kórházba.
    
Dobó Zoltán, Tapolca polgármestere a város hivatalos közösségi oldalán azt írta: az áldozatok sümegi és csabrendeki fiatalok voltak. Családjaiknak felajánlotta a tapolcai önkormányzat segítségét, amiről a két település polgármesterét is tájékoztatta. Közölte: a tragédia miatt január 2-át gyásznappá nyilvánítja és kezdeményezi a MÁV-nál, hogy a vasúti átjáróba sorompót helyezzenek ki, mert több baleset is történt már ott.
    
A Mávinform a vasúttársaság honlapján azt közölte: a Tapolcáról Budapestre 9 óra 34 perckor indult sebesvonat Kisapáti közelében ütközött egy személygépkocsival. A vasúttársaság tájékoztatása szerint az átkelőben a fénysorompó jól működött, tilos jelzést mutatott. A vonaton senki sem sérült meg – tették hozzá.
    
A baleset miatt várhatóan kora délutánig szünetel a vasúti közlekedés a szakaszon között, Tapolca és Badacsonytomaj között a vonatok helyett pótlóbusz közlekedik. Ezért az észak-balatoni Budapest-Székesfehérvár-Tapolca vonalon hosszabb eljutási időkre kell számítani – jelezték.
    
Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság tájékoztatása szerint a balesethez a badacsonytomaji hivatásos, a tapolcai önkormányzati és a szintén tapolcai önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik a műszaki mentés mellett a vonat utasainak átszállításában is segítettek.


(MTI / címlapkép: MTI/Varga György)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük