Tárgyalások útján kell megtalálni a megoldást az orosz-ukrán konfliktusra, ez Magyarország érdeke is – mondta Benkő Tibor honvédelmi miniszter az M1 aktuális csatorna hétfő esti műsorában. Hozzátette: ebben a rendkívül komoly konfliktusban nem az erőszakhoz, a fegyverekhez kell fordulni, hanem tárgyalások útján kell megtalálni a megoldást. Nem szabad a hidegháborús retorikát előtérbe helyezni – hangsúlyozta, kifejezve meggyőződését, hogy a helyzetet igenis lehet diplomáciai úton, tárgyalással rendezni.
    
A miniszter felhívta a figyelmet arra: Magyarország 2017 óta komoly honvédelmi, haderőfejlesztési programot hajtott végre, ennek nyomán pedig komoly erővel rendelkezik, amit az Észak-atlanti Szerződés Szervezete (NATO) is elismer. Ezért mondjuk azt, a jelenlegi helyzetben nincs szükség arra, hogy ezer fős NATO-kontingens érkezzen Magyarországra és tartósan itt állomásozzon – fogalmazott.
    
Rámutatott arra, a Magyar Honvédségnek ebben a helyzetben az a feladata, hogy garantálja a régió és Magyarország békéjét és biztonságát, és, hogy “ne akarjon senki az erő fitogtatásával olyan helyzetet teremteni, hogy az emberek féljenek és aggódjanak”.
    
Benkő Tibor elmondta: a NATO-nak megvan a terve, elgondolása, hogyan kezelje a kialakult helyzetet és ebben az elrettentés politikája mellett benne van a tárgyalás, megegyezés politikája is.
    
Szólt Ben Wallace brit védelmi miniszterrel folytatott hétfői megbeszéléséről is, aki a tárgyalás után Benkő Tibor közlése szerint azt mondta, Magyarország egy rendkívül jó és professzionális haderővel rendelkezik, képes a feladatait ellátni, és egyetértett azzal a magyar állásponttal, hogy nem kell NATO-erőket felajánlani Magyarországnak.
    
Azzal kapcsolatban, hogy Vadai Ágnes, a DK politikusa közleményében azt írta, a magyar honvédelmi miniszter az orosz dezinformáció eszköze lett, Benkő Tibor megismételte: többször is elmondták, hogy nem szeretnék, ha Magyarországra idegen erőt telepítenének, és úgy vélte, az ellenzéki politikus ezzel a közvéleményt akarta befolyásolni, amit helytelenít. Ilyen helyzetben, amikor háborús konfliktus van kialakulóban, akkor az embereket ezzel hergelni, ez helytelen dolog – mondta.
    
Arra, hogy az ellenzéki pártok a hétvégén bejelentették, törvényjavaslatot nyújtanak be, hogy népszavazás nélkül ne lehessen kiléptetni Magyarországot a NATO-ból és az Európai Unióból, Benkő Tibor azt mondta: többször kinyilvánították, hogy Magyarország az EU-hoz és a NATO-hoz tartozik, és ezeken a szövetségeken belül képzelik el a jövőt.
    
Az Orbán-kormány a legjobbat akarja a magyar embereknek – szögezte le. Úgy fogalmazott, a kormány “keresi az utat, ami járható”, és természetesnek nevezte, hogy a kormány kiáll az emberekért.


(MTI / a címlapkép korábban készült: MTI/Vasvári Tamás)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük