Jakabos Zsuzsanna 4:31.49 perccel hetedik helyen végzett 400 méter vegyesen az Abu-Dzabiban zajló rövidpályás úszó-világbajnokság csütörtöki nyitónapján. A győriek 32 éves versenyzője a délelőtti előfutamból a hatodik helyen került a fináléba (4:32.06), több mint fél másodperccel volt gyorsabb, mint a kazanyi Európa-bajnokságon, ahol ötödik lett.
    
A négy-négy európai és észak-amerikai úszót felvonultató döntőben – ahogyan várható volt – Jakabos pillangón erősen kezdett, másodikként fordult a hátúszásra, a táv felénél pedig harmadik volt. Mellen az élmezőny pillanatok alatt ellépett Jakabostól, aki láthatóan elfáradt, így utolsónak kezdte meg a gyorsúszást, amelyen egy pozíciót azonban javítani tudott.
    
A döntő után a váltó miatt rohanó Jakabos megjegyezte, összességében elégedett, hiszen felülmúlta délelőtti idején, olyan részidőket úszott, amiket szeretett volna, ugyanakkor a riválisok az előfutamhoz képest óriásit javultak.
    
Az aranyérmet a kanadai Tessa Cieplucha szerezte meg 4:25.55 perccel.

    Eredmények:    
    női 400 m vegyes, világbajnok:
    ——————————
   Tessa Cieplucha (Kanada) 4:25.55 perc
2. Ellen Walshe (Írország) 4:26.52
3. Melanie Margalis (Egyesült Államok) 4:26.62
…7. JAKABOS ZSUZSANNA 4:31.49 perc


(MTI / címlapkép: MTI/Kovács Tamás)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük