A fővárosban a vevőket leginkább a befektetés motiválta az ingatlanvásárlásnál – ezt követte a nagyobb lakásba költözés és az első lakás megvásárlása – a befektetők átlagosan csaknem 47 millió forintot költöttek erre a célra novemberben – közölte a Duna House csütörtökön az MTI-vel. A közlemény szerint Budapesten a kiváló állapotú ingatlanokat keresték a vásárlók, vidéken viszont nyitottabbak voltak a lakható és felújítandó lakások iránt. Vidéken a befektetés és a nagyobb ingatlanba költözés hasonló mértékben motiválta a vevőket, akik átlagosan 21,5, illetve 44 millió forintért vásároltak lakást a múlt hónapban. A panelekért az ország keleti részén átlagosan 373 ezer forintot, a nyugati részén pedig 359 ezer forintot kellett fizetni négyzetméterenként. Téglalakásoknál ez az összeg 426 ezer, illetve 423 ezer forint volt.
    

A vidékiekhez képest a fővárosi lakások azonban 1,5-2-szer magasabb árakon keltek el novemberben is: Budán a panelek fajlagos ára 644 ezer forint volt, Pesten 546 ezer forint, a téglalakások négyzetméterára a budai oldalon elérte 975 ezer forintot, Pesten pedig a 642 ezer forintot.  
    
A Duna House becslése szerint 11 022 darab tranzakció realizálódott novemberben, amely a tavalyinál 3 százalékkal gyengébb, de a 2019-es adatnál 3,9 százalékkal erősebb.


(MTI / címlapkép: MTI/Máthé Zoltán)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük