Kedden benyújtja lemondását államtitkári tisztségéről Völner Pál – közölte a politikust képviselő ügyvédi iroda kedden az MTI-vel. A közleményben az áll: Völner Pál nem ismeri el büntetőjogi felelősségét, semmilyen bűncselekményt nem követett el, “államtitkári és miniszteri biztosi feladatait tisztességesen és a törvényeknek megfelelően látta el”. A tájékoztatás szerint Völner Pál mindenben együttműködik a nyomozó hatósággal, kihallgatása céljából bármikor rendelkezésre áll.Az ügy politikai következményeit vállalja, ennek eredményeképpen a keddi napon államtitkári tisztségéről benyújtja lemondását – olvasható Papp Gábor ügyvéd közleményében. Az ügyvéd jelezte: sem Völner Pál, sem ő, sem pedig Varga István ügyvéd nem kíván nyilatkozni az ügyben.
    

A Legfőbb Ügyészség kedden tudatta: Polt Péter legfőbb ügyész Völner Pál országgyűlési képviselő, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta, bűnszövetségben, üzletszerűen és folytatólagosan elkövetett hivatali vesztegetés megalapozott gyanúja miatt. A Központi Nyomozó Főügyészség előtt folyamatban lévő nyomozásban megalapozott gyanú merült fel arra, hogy dr. Völner Pál a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnökétől hosszabb időn keresztül, rendszeresen, alkalmanként 2-5 millió forintot kapott – írták.


(MTI / címlapképen dr. Völner Pál, korábbi kép: MTI/Máthé Zoltán)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük