A Nemzetközi Vívószövetség (FIE) hétvégi tisztújító kongresszusán összetett világkupa-győzeleméért elismerésben részesült Szilágyi Áron. A Vasas SC háromszoros olimpiai bajnok kardvívója az ismét elnökké választott Aliser Uszmanovtól – aki maga is kardozó volt – vette a világkupsa-sorozatban elért első helyéért járó díjat. A lausanne-i kongresszuson az elnök megválasztása mellett a különböző bizottságok összetételére vonatkozóan is voksolt a tagság. A magyar jelöltek közül Kamuti Jenő az orvosi, míg Czeglédy Edina a jogi testületben tevékenykedhet majd – a hazai szövetség honlapjának beszámolója szerint.
    
“A müncheni olimpia után, 1973-ban választottak be az orvosi bizottságba, amelynek lassan ötven éve egyfolytában tagja vagyok, és húsz évig voltam az elnöke – mondta az MTI-nek a 84 esztendős Kamuti Jenő, majd hozzátette: ezen a tisztújításon már nem is akart indulni, de a kollégái rábeszélték, mondván, hogy szükség van a tapasztalatára, a munkájára.
    
“Nem tagadom, jólesett a felkérésük, bizalmuk, és az is, hogy a közgyűlés megszavazta a tagságomat” – tette hozzá.


(MTI / a címlapkép illusztráció: MTI/Illyés Tibor)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük