A Ceva-Phylaxia Oltóanyagtermelő Zrt. vakcinagyárat épít Monoron nyolcmilliárd forint értékben, amelynek nyomán az Európai Unió legnagyobb mélyhűtött vakcina tároló létesítménye jön létre – közölte kedden Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. A tárcavezető a francia állatgyógyászati vállalat raktárátadóján vett részt a Pest megyei városban, ahol zöldmezős beruházási csomag keretében új vakcinagyárat létesítenek.  Ez az első ütem, amely elkészült az állam által 1,6 milliárd forinttal támogatott, összesen 8,2 milliárd forint értékű fejlesztés keretében. A projekt megkezdése óta a cég 180 új munkahelyet hozott létre Magyarországon.
    
Beszédében kiemelte, hogy az elmúlt másfél év a koronavírussal szembeni küzdelemről szólt, és “megmutatta, hogy a folyamatos fejlődés ellenére mégiscsak mennyire kiszolgáltatottak vagyunk egy-egy ilyen járvány kitörése esetén”. Mint közölte, ez az időszak emellett demonstrálta a megelőzés szükségességét is, amelynek “legfontosabb és legalapvetőbb tételeként az oltást szoktuk emlegetni”.
    
Hangsúlyozta, hogy ez az állategészségügyben is így van, ugyanis ennek a területnek is megvan a “maga Covidja”, például a sertéspestis vagy a madárinfluenza formájában.
    
Szavai szerint az ezekhez hasonló járványok hatalmas károkat tudnak okozni, ugyanis az állatállomány nagymértékű pusztulásához, komoly gazdasági problémákhoz, illetve ellátási zavarokhoz vezethetnek. Továbbá az érintett termékek iránti piaci bizalom visszanyerése hónapokig vagy akár évekig is eltarthat.
    
Ezzel kapcsolatban arra figyelmeztetett, hogy az állat- és a humánegészségügy rendkívül szoros kapcsolatban van egymással, utóbbi terület sikere az előbbivel kezdődik. Szakértők szerint az emberi fertőző betegségek háromnegyede ered az állatoktól, és nemrég 887 olyan, állatokban fellelhető vírust azonosítottak, amelyek magukban hordozzák az emberekre való átterjedés kockázatát – húzta alá.
    
Szijjártó Péter leszögezte: a vírusok folyamatosan mutálódnak, így állandó innovációra, kutatásra van szükség, és ezért is fontos a Ceva mostani beruházása.
    
Kitért arra is, hogy a világ 46 államának 110 telephelyén jelen lévő vállalat Magyarországon előállított termékeinek 86 százalékát az exportpiacokon értékesítik. És ennek nyomán ezeknek a globális élelmiszerellátás biztonságának tekintetében is komoly hatásuk van.
    
A beruházás nyomán az Európai Unió legnagyobb mélyhűtött tároló létesítménye jön létre, amelyben nagyjából 2,5 millió ampullányi vakcina raktározására lesz lehetőség.
    
A miniszter ezt követően arról is beszámolt, hogy a magyar gyógyszergyártás teljesítménye az idei év első kilenc hónapjában 5 százalékkal nőtt, és az ágazat mintegy 35 ezer embernek ad munkát.
Végezetül hangsúlyozta, hogy a francia cégek alkotják az ötödik legnagyobb beruházói közösséget Magyarországon, miközben Franciaország hazánk kilencedik legfontosabb kereskedelmi partnere. A Franciaországba irányuló magyar export értéke pedig 2021 első nyolc hónapjában 20 százalékkal emelkedett.
    
Hozzátette, hogy nemrég Budapesten fogadta francia kollégáját, akivel megerősítették elkötelezettségüket a kölcsönös tiszteleten nyugvó együttműködés folytatása mellett, ami jó alapot jelent a gazdasági kapcsolatok további megerősítéséhez.


(MTI / a címlapkép illusztráció: MTI/Kovács Tamás)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük