A baloldal egy nap alatt meg tudná nyitni a határokat, a jelenlegi kormány azonban meg fogja védeni azt – hangsúlyozta a Fidesz vasárnapi, budapesti kongresszusán elmondott beszédében a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára. Dömötör Csaba arra emlékeztetett, amikor hat éve százak-ezrek jelentek meg az ország határainál. Azt is felidézte, hogy a baloldal a bevándorlás kérdését álproblémának, hisztinek vagy kommunikációs trükknek minősítette.
    

Hat év eltelt, de van, ami nem változott, most a lengyel határnál jelentek meg tömegek – mutatott rá. Mégis “hat éve állunk fejbúbig a migrációs vitában, hat éve próbálnak minket elbizonytalanítani” – tette hozzá.
    
A hamis hangok szerint szükség van a bevándorlásra, annak vélt gazdasági előnyeire – fűzte hozzá. Főleg olyan országokban mondják ezt, amelyek más utat választottak, és ahol a migráció terrorizmust, no-go zonákat, növekvő társadalmi és gazdasági feszültségeket hozott.
    
Magyarország azonban kitart, a küzdelmet pedig sokan támogatták. Ennek köszönhető, hogy “ide nincs betelepítés, itt nincs no-go zona”. De csak akkor lesz így, ha ez a kormány marad – hangsúlyozta.
    
A magyar baloldali pártokról szólva elmondta: a migrációs politika miatt úgy csatlakoztak a nemzetközi lejárató kórushoz, mint ha nem is saját hazájukról lenne szó.
    
Nemcsak a múlt baloldala ez, hanem a jelenlegi is – hangsúlyozta, hozzátéve: Márki-Zay Péter ellenzéki miniszterelnök-jelölt szerint is a lényeg, hogy akik ide érkeznének, érezzék jól magukat. Szerinte egyébként se bántanának senkit – fogalmazott -, bár erről a rendőröket megkérdezhette volna – jegyezte meg Dömötör Csaba. Igazi okleveles Gyurcsány-fiókáknak nevezte azokat, akik a kampány alatt inkább nem beszélnének a bevándorlás kérdéséről.
    
Úgy folytatta: egy nap alatt meg tudnák nyitni azt a határt, amelyet a jelenlegi kormány hat éve méterről méterre őriz. “Nem fogjuk hagyni, ezért is kell győzni jövő tavasszal, és győzni is fogunk” – jelentette ki.
    
Akik a migrációtól félnek, azoknak azt üzente: nincsenek egyedül és számíthatnak erre a közösségre.
    
Mások követhetnek más utat, de fogadják el, hogy a magyar kormánynak a magyarok közössége, kultúrája és gyarapodása a legfontosabb. “Ez az otthonunk, ez az egy van, és meg fogjuk védeni. Ha kell vitázva, ha kell jogi, ha kell fizikai eszközökkel, és leginkább a hazaszeretet erejével” – fogalmazott.


(MTI / címlapkép: MTI/Koszticsák Szilárd)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük