Megkezdődött a februárban távozni akaró államfő, Sergio Mattarella utódjának keresése Olaszországban, és a legesélyesebbnek Mario Draghi miniszterelnök tűnik, akinek előreugrása azonban a jelenlegi kormány “felborulását” idézheti elő – írta az olasz sajtó pénteken. A találgatásokat Sergio Mattarella kijelentése indította el, miszerint hétéves mandátuma lejártával nem kíván a római Quirinale elnöki palotában maradni. Mattarella egy korábbi köztársasági elnök, Giovanni Leone 1975-ös szavait idézte, aki kizárta két egymást követő mandátum elfogadását.
    
A L’Espresso című hetilap úgy értesült, hogy a nyolcvanéves Sergio Mattarella már mindent előkészített januári távozásához, egyebek között tíz napja lakást vásárolt magának Rómában. Az 2015 februárjának elején államfővé választott, alkotmányjogász Sergio Mattarella maradását mindenekelőtt a baloldali Demokrata Párt (PD) szorgalmazta abban reménykedve, hogy ha nem is vállal még hét évet, legalább a parlamenti ciklus 2023-as végéig kitart.
    
A PD ugyanis attól tart, hogy Mattarella távozása megkérdőjelezi a Draghi-kormány sorsát – vélték a sajtó elemzői. Rámutattak, hogy az utóbbi két államfőt, a 2006 és 2015 közötti Giorgio Napolitanót, aki elsőként vállalta, hogy az első mandátuma után is a helyén marad, valamint Sergio Mattarellát baloldali többségű parlament szavazta meg. Jelenleg azonban a PD kisebbségben van az Öt Csillag Mozgalommal (M5S) és a jobbközép-jobboldali erőkkel szemben is.
    
Az államfővé választáshoz szükséges kétharmados támogatottsággal jelenleg egyedül Mario Draghi bír, de ha elvállalja a jelölést, akkor le kell mondania a miniszterelnöki posztról, ami a kormány felszámolását is jelenti.
    
Az idén februártól kormányfő Mario Draghi nem nyilatkozott arról, hogy mit akar: 2023-ig vezetni a kormányt, vagy átköltözni az elnöki palotába esetleges feltételek mellett arról, hogy a következő kormányban saját bizalmasai vezessék a gazdasági reformokért felelős tárcákat.
    
Egyelőre egyetlen politikai fél sem fedte fel kártyáit Mattarella utódlásával kapcsolatban: a jobbközép Silvio Berlusconi, a Hajrá Olaszország (FI) elnökének nevét dobta fel, de elemzők szerint a 85 éves politikus inkább az örökös szenátori tisztségre pályázik. Giorgia Meloni, a jobboldali Olasz Testvérek (FdI) elnöke kijelentette, Mario Draghit támogatja, de utána választásokat kell tartani.
    
Olaszországban tizenegy köztársasági elnök váltotta egymást 1948 óta. Sergio Mattarella utódját szokás szerint a parlamenti felső- és alsóház együttes ülésén választják meg: az első három fordulóban a szavazatok kétharmadával lehet elnököt választani, utána elegendő az abszolút többség.


(MTI)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük