A kormány kulcsfontosságú terepként tekint az űrkutatási programokra a gazdasági és technológiai növekedés szempontjából – jelentette ki a Külgazdasági és Külügyminisztérium biztonságpolitikáért felelős államtitkára a Nemzetközi Űrhajós Szövetség 33. kongresszusának megnyitóján Budapesten hétfőn. Sztáray Péter úgy fogalmazott: a kormány felismerte, hogy globális jelentősége van az űrágazatban rejlő üzleti lehetőségekre való nagyfokú összpontosításnak. Kiemelte: az idén tették közzé az első magyar kormányzati űrstratégiát, amelynek célja, hogy rávilágítson az ágazat erősségeire, kihívásaira és kiemelt projekteket fogalmazzon meg.

A Nemzetközi Űrhajós Szövetség által közreadott csoportkép a Nemzetközi Ûrhajós Szövetség (ASE) 33. kongresszusának ünnepélyes megnyitója előtt készült a Hotel Hiltonban 2021. november 1-jén. Az első sorban Oleg Kotov, az ASE elnöke, Dumitru Dorin Prunariu oláh, Viktor Szavinyik orosz vendég, Farkas Bertalan nyugalmazott dandártábornok, kutatóűrhajós, valamint Mike Fincke amerikai és Szalizan Saripov orosz résztvevõ (b-j). (MTI/Nemzetközi Űrhajós Szövetség)


    
Ezek a prioritások az első magyar kereskedelmi műhold felbocsátásától és a kapcsolódó földi szegmens fejlesztésétől kezdve az űrkutatás oktatási pillérének erősítésén át az űrkutatással kapcsolatos nemzetközi kezdeményezésekben való aktívabb részvételig terjednek – mondta az államtitkár. A stratégia fő prioritási területének nevezte az emberes űrrepülést. Hangsúlyozta: a kormány elkötelezett amellett, hogy kutatóűrhajóst küldjön a nemzetközi űrállomásra, azért, hogy magyar tudományos kísérleteket végezzen és eszközöket validáljon a mikrogravitációban.
    
Sztáray Péter a nemzetközi partnerségek fontosságát hangsúlyozva elmondta: a 2015-ös Európai Űrügynökség taggá válása óta Magyarország megnégyszerezte az űrtevékenységre fordított költségvetését. Emellett együttműködési formákat dolgoznak ki olyan amerikai cégekkel, mint az Axiom Space, amely kijelölt partner a magyar űrhajós küldetés megvalósításában.
    
Az Orosz Űrügynökséggel a hagyományos együttműködés még az Interkozmosz program idejére nyúlik vissza, és már kilenc kétoldalú megállapodást kötött Magyarország más országokkal is Brazíliától Izraelig, Szingapúrtól Törökországig – tette hozzá.

Oleg Kotov, az ASE elnöke (b) és Farkas Bertalan nyugalmazott dandártábornok, kutatóűrhajós (j).
(MTI/Kovács Attila)


    
Oleg Kotov, a szövetség elnöke elmondta: a koronavírus-járvány miatt rendezvényüket hibrid formában, részben az online térben rendezik. Céljuk tapasztalataik átadása, amellyel szeretnék lelkesíteni a fiatalokat és a kutatókat Magyarországon az űrkutatás iránt.
    
Ennek érdekében egyetemista és középiskolás diákokkal találkoznak a kongresszus résztvevői Budapesten, Miskolcon, Győrben, Debrecenben és Kecskeméten.
    
A kongresszust megnyitó Farkas Bertalan nyugalmazott dandártábornok, kutatóűrhajós arról is beszélt: halottak napja alkalmából a konferencia résztvevői hétfőn emlékfát ültetnek a Városligetben az elhunyt űrhajósok tiszteletére.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) által közreadott képen Oleg Kotov, az ASE elnöke (b) és Farkas Bertalan nyugalmazott dandártábornok, kutatóűrhajós (j) kezet fog, miután emlékfát ültetett a Nemzetközi Ûrhajós Szövetség (ASE) budapesti, 33. kongresszusához kapcsolódóan az elhunyt űrhajósok tiszteletére a Városligetben 2021.
(MTI/KKM)
A Magyar Honvédség három Gripen JAS 39 típusú többfeladatú harci repülőgépe díszelgő repüléssel tisztelgett az űrutazások közben elhunyt űrhajósok emléke előtt.
(MTI/Kovács Attila)


    
A megnyitót követően tartott sajtótájékoztatón Ferencz Orsolya, a Külgazdasági és Külügyminisztérium űrkutatásért és űrtevékenységért felelős miniszteri biztosa kiemelte: kezdetét vette a második magyar tudományos űrhajós misszió, a Hungarian to Orbit (Hunor) program toborzása, amelyre elektronikusan, a hunor.gov.hu oldalon lehet jelentkezni 2022. január 31-éig.
    
A miniszteri biztos ismertette: mivel tudományos misszióról van szó, a nemzetközi standardoknak megfelelő testmagasság, testsúly és más paraméterek mellett kifejezetten fontos a felsőfokú végzettség, az angol és lehetőleg orosz nyelvtudás, valamint a mentális stabilitás és a csapatban dolgozás képessége.
    
A leendő magyar űrhajóst a jövő évben választják ki, ezután zajlik majd a fizikai felkészítés és tudományos képzés – tette hozzá Ferencz Orsolya.
    
A Nemzetközi Űrhajós Szövetség 33. kongresszusát Budapesten rendezik november 1-5. között.


(MTI / címlapkép: MTI/Kovács Attila)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük