Vasúti baleset történt vasárnap este a délnyugat-angliai Salisbury városának közelében. A balesetben hozzávetőleg tucatnyian megsérültek, de az első beszámolók szerint egyikük állapota sem súlyos. A brit vasúti infrastruktúra fenntartásáért felelős cég, a Network Rail tájékoztatása szerint a balesetben, amely Salisbury vasútállomásától nem messze, egy vasúti alagútnál történt, két vonat ütközött össze. Az egyik a dél-angliai Portsmouth kikötőváros és a nyugat-angliai Bristol, a másik a londoni Waterloo pályaudvar és a Devon megyei Honiton kisváros között közlekedett.


    
A Network Rail szóvivője elmondta: a Portsmouth és Bristol között közlekedő szerelvény utolsó kocsija még az alagútban kisiklott, miután valaminek nekiütközött. A kisiklott vagon az egész környékbeli vasúti szakasz jelzőrendszerét működésképtelenné tette, és a London felől érkező vonat ezután ütközött neki a Bristolba tartó, Salisbury vasútállomásához közelítő szerelvénynek.
    
A BBC brit közszolgálati médiatársaság értesülése szerint a balesetben hozzávetőleg tizenketten sérültek meg, egyikük sem súlyosan.


(MTI)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük