A norvégiai számik (lappok) visszakérik egy szakrális dobukat, melyet 1691-ben, egy boszorkányperben kobzott egy tőlük Dánia – írta a The Guardian. A dob Anders Poulsson lapp (számi) sámáné volt, akit letartóztattak és börtönbe zártak. A dobot elkobozták, és a dán királyi család művészeti gyűjteményébe került, míg 1849-ben a dán Nemzeti Múzeumba nem szállították. 1979 óta a dobot Dánia kölcsönadta a norvégiai Karasjok Sámi Múzeumának, a szerződés december 1-jén jár le. A dobot várhatóan visszaviszik Dániába, a számik azonban szeretnék, ha náluk maradna. A karasjoki Sámi Múzeum már korábban levelet írt a dán Nemzeti Múzeumnak, hivatalosan kérte, hogy adja át a dob tulajdonjogát. A számi parlament elnöke, Aili Keskitalo a norvég és a dán sajtónak írt egy közleményt, melyben a dob visszaadását kérte.
    
“Ez egy szertartásokon használt, szakrális tárgy, melynek jelentős a kulturális értéke. A történelem során a számi sámánok arra használták, hogy a jövőt előre jelezzék, és kapcsolatba lépjenek a szellemi világgal” – mondta Keskitalo. Kevés maradt fenn a dobok közül, a legtöbb európai tulajdonban, egyikük a British Múzeumban található.
    
“Nagy fájdalom nekünk, hogy ezek a fontos tárgyak múzeumok pincéiben rejtőznek, ahol a számik nem láthatják, nem tanulmányozhatják őket” – tette hozzá Keskitalo. A dán Nemzeti Múzeum kutatási vezetője azt mondta a norvég Verdens Gang című lapnak, hogy megfontolják a kérést, de a visszaadásról a dán kulturális miniszternek kell döntenie.
    
Keskitalo szerint évek óta kérik a dobot. Azt reméli, “a dán királynő a dán emberek és az ország lelkiismereteként fog viselkedni”. Margit királynő még nem válaszolt a kérésre.


(MTI nyomán)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük