Pilinszky János fotóiból nyílik kiállítás Az esetlegesség rétegei címmel szerdán a Műcsarnok Kamaratermében a Kertész Imre Intézet Pilinszky 100 programsorozatának keretében. A Kertész Imre Intézet Pilinszky János születésének 100., halálának 40. évfordulója alkalmából indította el féléves, november végéig tartó eseménysorozatát, amelynek célja a költő személyiségének és életművének minden rétegét megmutatni – emlékeztetett a kiállítás keddi sajtóbejárásán Szabó Tamás, az intézet programigazgatója.

Gulyás Miklós, a kiállítás kurátora.
(Kép: MTI/Balogh Zoltán)


    
Gulyás Miklós, a tárlat kurátora felidézte, hogy Pilinszky 1965-ben kezdett el fényképezni, elsősorban, de nem kizárólag külföldi utazásai során. Soha nem gondolt arra, hogy felvételeit a közönségnek is bemutassa, néhány évvel később pedig fel is hagyott a fényképezéssel.
    
“Ez a fotográfiai tehetség szinte csak pillanatnyi felvillanása volt” – fogalmazott. A kurátor elmondása szerint Pilinszky fotói csupán kisebb méretű nagyításokban maradtak fenn, az eredeti negatívok mára elvesztek. A kiállítás bemutatja az eredeti papírképeket, valamint azok most készült, nagyméretű, digitális nyomatait is: városképeket, utcai jeleneteket és Pilinszky nagy szerelméről, Jutta Scherrerről készített portrékat egyaránt.
    
Szabó Tamás szót ejtett a Pilinszky 100 eseménysorozat további programjairól is. Kiemelte például a Hosszúlépéssel közösen meghirdetett Pilinszky irodalmi sétát, amely a költő életének fontos budapesti helyszínein vezeti végig a résztvevőket.
    
Hamarosan eredményt hirdetnek a Pilinszky Másként pályázaton, melynek eredményeként több mint 150 pályázó készített zenei feldolgozást a költő műveiből, folytatódnak továbbá a Kertész Imre Intézet és Bogányi Gergely zongoraművész Közelről című zenés irodalmi estjei is.
    
Az intézet a Magyar Postával együttműködésben Pilinszky-emlékbélyeget jelentetett meg, rendkívül népszerűek a középiskolásoknak szóló, rendhagyó irodalomórák, és már csaknem száz közművelődési intézet regisztrált arra, hogy bemutassa a jelenleg a Kertész Imre Intézet Benczúr utcai székháza előtt, valamint a Várkert Bazárban látható Pilinszky-tablókiállítást – mondta Szabó Tamás.
    
A Pilinszky 100 programsorozat, csakúgy, mint Az esetlegesség rétegei című fotókiállítás november 27-én fejeződik be.


(MTI / címlapkép: MTI/Balogh Zoltán)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük