Napelemparkot adtak át kedden a Veszprém megyei Öskün. A tíz megawatt teljesítményű erőmű több mint ötezer család villamosenergia-ellátását biztosítja. Steiner Attila, az Innovációs és Technológiai Minisztérium körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára az átadó ünnepségen hangsúlyozta: a kormány azt célozta meg, hogy 2030-ra a villamosenergia-termelés 90 százaléka szén-dioxid-kibocsátás nélkül történjen, ezen az úton pedig jelentős lépés a napelemparkok megvalósulása.
    
Steiner Attila elmondta, hogy jelenleg Magyarországon 2300 megawatt az összes naperőmű-kapacitás, ami meghaladja a paksi atomerőmű kapacitását. A cél pedig az, hogy 2030-ra ezt a kapacitást megháromszorozzuk – fűzte hozzá. Hozzátette: ez év végén írják majd ki az újabb napelemes pályázatot 200 milliárd forintos keretösszeggel. A pályázat célja az, hogy a rászorulók számára is lehetővé váljon a napelem telepítése valamint a fűtés korszerűsítése.
    
Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő azt hangsúlyozta, hogy az unió-szerte egekbe szökő rezsiárakkal szemben Magyarországon a kormány megvédi az embereket a magas energiaáraktól. Mint mondta, a baloldal intézkedései nyomán évente 360-370 ezer forint többletkiadás terhelné a családokat a számlák kifizetésekor.
    
2013 óta 25 százalékkal csökkent az áram és a távhő ára Magyarországon – tette hozzá. Mint mondta, a következő évtizedben meg kívánják hatszorozni a naperőművek kapacitását.
    
Kiss Ernő, a Magyar Napelem Napkollektor Szövetség elnöke, a beruházó Greentechnic Hungary Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, hogy az ösküi napelempark 20 hektáron fekszik, 25 éven át látja majd el energiával a környék lakóit.
    
Ovádi Péter, a térség fideszes országgyűlési képviselője kiemelte, hogy a beruházás révén befolyó iparűzési adó nagy jelentőségű a település szempontjából. A beruházó Greentechnic cégcsoport által telepített erőművek összteljesítménye meghaladja a 100 MW-ot.


(MTI / címlapkép: MTI/Vasvári Tamás)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük