Jogerősen két év börtönre és hárommillió forint pénzbüntetésre ítélték az UFO együttes egykori frontemberét nők futtatása miatt – tájékoztatta a fővárosi fellebbviteli főügyész kedden az MTI-t. Medveczky Gábor közölte: a Fővárosi Ítélőtábla a napokban a tavaly novemberi – kerítés, csalás és kitartottság miatt hozott – elsőfokú ítéletet azzal a kiegészítéssel hagyta helyben, hogy mintegy 2,7 millió forint összegre vagyonelkobzást is elrendelt az elsőrendű vádlott, a volt popénekes ellen.
    
A vádirat szerint V. Zsolt két társával 2010 és 2011 között hirdetések és személyes kapcsolatok útján egy svájci bordélyba magyar nőket közvetített és utaztatott ki. A bordély vezetője jutalékot fizetett ezért, emellett a volt énekes a nőktől havi díjat, valamint a prostitúcióból származó jövedelmükből részt is kért és kapott.
    
Az elsőrendű vádlott három ügyfelétől megtévesztéssel milliós összegeket vett át, amelyeket befektetni ígért, de magára és az együttesre költötte – olvasható a közleményben.


(MTI)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük