Öt szállítható lélegeztető gépet adott át pénteken Csíkszeredában a Hargita megyei sürgősségi kórháznak Kövér László, az Országgyűlés elnöke. A csíkszeredai csángó kollégium avatója keretében Edvi Péter, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat elnöke számolt be arról, hogy a Hargita megyei tisztifőorvos, Tar Gyöngyi kérésére fordult Kövér László házelnökhöz, így a magyar kormány öt olyan lélegeztető gépet küldöttCsíkszeredába, amelyek a betegek szállításakor is használhatók.
    
Kövér László hangsúlyozta: azt szeretné, ha a székelyek beoltatnák magukat, “hogy ne kelljen Székelyföldre több lélegeztető gépet hozni”. Kijelentette: a vírus nem játék. Megjegyezte: az oltásban is van kockázat de ez matematikailag nem kimutatható ahhoz a kockázathoz képest, amit azok vállalnak, akik nem oltatják be magukat.
    
Konrád Judit, a Hargita megyei sürgősségi kórház igazgatója elmondta, az átadó ünnepség alatt is hívták egy másik kórháztól, hogy van-e szabad lélegeztetőgépük. Hozzátette: míg korábban az üres ágyat, most a légeztetőgépet keresik a kórházak.
    
“Amikor a legnehezebb helyzetben vagyunk, akkor érkezik mindig a magyar kormánytól a segítség. (.) A magunk módján viszonozni fogjuk” – jelentette ki a kórházigazgató.
    
Romániában riasztó ütemben terjed a koronavírus-járvány negyedik hulláma. Az országban szinte naponta megdőlnek a jegyzett napi fertőzések, a járványnak tulajdonított napi halálesetek csúcsértékei. A kórokozó megjelenése óta még soha nem voltak annyian kórházban és nem szorultak intenzív terápiás ellátásra, mint jelenleg. Az országban nincs már elegendő kórházi kapacitás a súlyos esetek ellátására, a túlzsúfolt kórházak betegfelvételi osztályain és az épület előtt sorban álló mentőautókban további súlyos állapotban lévő fertőzöttek várnak arra, hogy kórházi ágyhoz jussanak. A hírtelevíziók beszámolói szerint a romániai járványhelyzet súlyosabb, mint amilyen az olaszországi Lombardia tartományban volt a járvány első hullámakor.


(MTI / a címlapkép illusztráció: MTI/Koszticsák Szilárd)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük